A klasszikus makrogazdasági tankönyvek szerint magas infláció idején a racionális fogyasztó azonnal megszabadul a készpénzétől, hiszen az napról napra veszít a vásárlóértékéből, és igyekszik azt kamatozó eszközökbe, például állampapírba vagy banki betétbe fektetni.
Magyarországon a 2022–2023-as válság idején az infláció elérte a 25,7 százalékos csúcsot. A banki látra szóló betétek állománya erre reagálva drasztikusan, 16,1 százalékkal zuhant, miközben a lakosság a pénzét magasabb hozamú értékpapírokba csatornázta át. A készpénzállomány azonban meglepő rugalmatlanságot mutatott: mindössze egy átmeneti, 6,8 százalékos korrekció történt, majd az infláció mérséklődésével a lakosság azonnal „visszatöltötte” a fizikai tartalékait – írja a Hitelintézeti Szemle.
A forgalomban lévő nominális készpénzállomány a 2021 végi 7788,3 milliárd forintról 2025. június végére 9218,6 milliárd forintra duzzadt, ami 18,4 százalékos masszív növekedés.
Történt ez annak ellenére, hogy a tranzakciós (vagyis a mindennapi vásárlásokra használt) készpénzkereslet az online pénztárgépek adatai szerint folyamatosan esik: míg 2022 elején a bolti költések 50,7 százaléka zajlott készpénzzel, 2025 közepére ez az arány 39,4 százalékra olvadt. Ha tehát a mindennapokban egyre kevesebbet használjuk a papírpénzt, a forgalomban lévő mennyiség mégis nő, az csak egyet jelenthet: a készpénz túlnyomó többsége felhalmozási, megtakarítási céllal pihen a háztartásokban.
A felhalmozási szükségletpiramis: hogyan címkézzük át a vagyonunkat?
Ritzl Ildikó, Száraz Anikó és Bódi-Schubert Anikó, az MNB készpénzpolitikai szakértői és főosztályvezetője, egy 1500 fős reprezentatív kérdőíves felmérés és több fókuszcsoportos interjú segítségével vizsgálták meg a jelenség mögötti kognitív mechanizmusokat. Kimutatták, hogy a lakosság a megtakarított pénzét nem egységes masszaként kezeli, hanem az Abraham Maslow-féle szükséglethierarchiához hasonló felhalmozási szükségletpiramisba rendezi.
1. A biztonsági tartalék (a piramis alapja)
Ez a szint a közvetlen egzisztenciális biztonság megteremtését szolgálja a váratlan csapások ellen (tartós betegség, családi krízis, hirtelen munkanélküliség). Ezen a szinten a kockázattűrés zéró, a hozam és az értékállóság szintén nem számít. Az egyetlen szempont a személyes biztonságérzet, a likviditás és az azonnali, akadálymentes hozzáférés.
A felnőtt magyar lakosság 82 százaléka ugyanis azt vallja: „Jó, ha van otthon készpénz bármilyen váratlan esetre”. A megkérdezettek közel fele a biztonsági tartalékát fizikai formában, otthon őrzi. Ez az összeg a mediánkereset függvényében jellemzően 1 és 4 millió forint (vagyis 3-12 hónapnyi megélhetési költség) közé esik.
2. A megtakarítás (a középső szint)
A biztonsági bázis felett helyezkedik el a konkrét, hosszabb távú jövőbeli célokat (lakásvásárlás, nyugdíj, gyermekek taníttatása, egészségügyi kiadások) szolgáló réteg. Itt már felértékelődik a rendszeresség, és megjelenik az elvárások között az értékállóság, valamint a hozamigény. A készpénz ezen a szinten már kevésbé dominál, de a lakosság 35,2 százaléka még a jövőbeli célok eléréséhez is otthoni papírpénzt használ.
Ennek oka a mentális könyvelés: a fizikai bankjegyeket (különösen a nagy címleteket) nehezebb elkölteni, a kézzelfoghatóságuk miatt nagyobb pszichológiai fájdalmat okoz a kiadásuk, mint egy bankkártyás tranzakció.
3. A befektetés (a piramis csúcsa)
Ez az „aktuálisan felesleges pénz”, amelynél az egyetlen racionális cél a kiegészítő jövedelemszerzés. Ez a legkevésbé érzelmi alapú szint, ahol a készpénznek már semmilyen szerep nem jut; itt az állampapírok, az ingatlanok és a részvények dominálnak.
Sokkterápia: a bizonytalanság mint a készpénz üzemanyaga
Az MNB tanulmánya cáfolja azt az elitista előítéletet, miszerint a készpénzfelhalmozás csupán a pénzügyi edukáció hiányából fakad. A fókuszcsoportok tagjai nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a pénzük veszít az értékéből a „párnacihában”. Ez egy tudatosan megélt, racionálisnak tartott védelmi reakció. A lakosság a kamatveszteséget lényegében egyfajta „biztonsági díjként” fogja fel, amelyet hajlandó megfizetni a belső szorongásának enyhítéséért.
Minél nagyobb a bizonytalanság, annál több készpénzt szeret felhalmozni a lakosság biztonsági okokból. Ezek közül a legjelentősebbek az elmúlt években a következők voltak:
A háborús sokk: 2022 márciusában, az orosz–ukrán háború kitörését követő pánikban mindössze két hét alatt közel 500 milliárd forintot vettek ki a magyarok a bankokból (ez 3 hét alatt több mint 6 százalékos, sokkszerű ugrás volt a teljes állományban).
A munkaerőpiaci félelmek: Bár a tényleges munkanélküliség nem ugrott meg drasztikusan (2025 közepén 4,3 százalékos volt), a jövőbeli munkanélküliségi kilátásokat mérő ESI-bizonytalansági index a Covid-járvány óta tartósan a magas, 30–40 közötti sávban ragadt (szemben a konjunktúra-időszak 0–20-as szintjével).
Az infláció pszichológiája: Meglepő módon a felnőtt lakosság 44,4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még egy kifejezetten magas inflációs környezetben is inkább növelné az otthoni készpénztartalékát. Ez a látszólag irracionális viselkedés gazdaságpszichológiailag magyarázható: a száguldó árak szétzilálják a kiszámíthatóságot, ami növeli a stresszt, a stresszre adott reflexszerű válasz pedig a kontroll visszaszerzése – azaz a kézzelfogható, fizikai pénz felhalmozása.
Ha a külső környezet turbulenssé válik, a fogyasztók azonnal elkezdenek a piramis magasabb szintjeiről (a célmegtakarításokból vagy akár a befektetésekből) lefelé átcsoportosítani, növelve a biztonsági tartalék szintjét, és ezzel együtt a gazdaságban lévő készpénz mennyiségét.
A bizalmi deficit: miért nem kérünk a bankokból?
A pszichológiai tényezők mellett a magyar készpénzhegyek mögött komoly intézményi és strukturális repedések is meghúzódnak. A felmérés szerint a lakosság 40–50 százalékának készpénztartási döntéseit közvetlenül a pénzintézeti rendszerrel szembeni bizalmatlanság vezérli.
A lakossági attitűdök három fő forrásból táplálkoznak. Az első a tisztességtelennek érzékelt árazás. Széles körben elterjedt vélemény, hogy a hazai bankok árazási gyakorlata és számlavezetési, tranzakciós díjai túlzóak, nem fair módon alakulnak, így a banki költségek elkerülése közvetlen érv a készpénz otthon tartása mellett.
A második a kiszolgáltatottság. Erős a meggyőződés, hogy az egyén és a pénzintézet közötti hatalmi viszony egyenlőtlen, az átlagember nem képes érvényesíteni az érdekeit, és végül „nem azt kapja vissza, amit ígértek neki”.
A harmadik pedig az infrastrukturális kényszer: ez a probléma sokszor tisztán földrajzi jellegű. A felnőtt lakosság több mint negyede (25,8 százaléka) kényszerből tart otthon nagyobb mennyiségű készpénzt, mivel a lakóhelye közelében egyszerűen nem érhető el sem bank-, sem postafiók, ahová be tudna menni intézni a pénzügyeit.
Nem reklám, hanem stabilitás kell
Az MNB szakértőinek tanulmánya kulcsfontosságú tanulsággal szolgál a gazdaságpolitikai döntéshozók és a pénzügyi szektor számára. A magyar háztartásokban és széfekben fekvő, több mint 9200 milliárd forintnyi inaktív tőkét nem lehet egyszerű pénzügyi tudatossági kampányokkal, edukációs brossúrákkal vagy a jelenleginél csábítóbb kamatígéretekkel kimozdítani.
Mivel a készpénz felhalmozása egy mélyen gyökerező, belső érzelmi kényszeren és a kockázatok elkerülésén alapul, a „matracokban” lévő pénzösszegek befektetések irányába történő mobilizálása kizárólag két módon érhető el: az intézményrendszerbe vetett társadalmi bizalom radikális megszilárdításával, valamint a makrogazdasági és politikai bizonytalansági tényezők tartós csökkentésével. Tehát amíg a jövő kiszámíthatatlan, a magyarok továbbra is önként fizetik az inflációs adót a saját megnyugtatásukra.
Áder Jánost is érintheti a változás az alapítványoknál. 
