2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megszavazta egy csomó közigazgatási illeték és díj eltörlését az Országgyűlés.
Fotó: Kormány.hu / Burger Zsolt

Ennek következtében március 1-től nem kell illetéket fizetnünk egyebek mellett az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Továbbá ingyenes lesz a családi név korrekciójára irányuló eljárás is.

Könnyebb lesz csokot is igényelni, nem kell fizetni ugyanis az ehhez szükséges jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítványért sem. A teljes bürokráciacsökkentő-csomag összesen 1,2-1,3 milliárd forint megtakarítást jelent majd a vállalkozásoknak, míg a lakosságnál 400 millió forint marad majd.

Egyszerűbb lesz vállalkozni, gazdálkodni

A döntést követően a vállalkozóknak is könnyebb lesz az élete, nem kell illetéket fizetniük azoknak, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban ezentúl a közzétételi költségtérítést sem kell majd fizetni. Az építőiparban 3000 forint lesz a hatósági bizonyítvány kiadása, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet ezentúl lekérni.

A módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése, továbbá a szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj. A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
Személyes pénzügyek Erdőtűz a nyaralás közelében: mikor véd és mikor nem az utasbiztosítás?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 2. 05:54
Európa kedvelt nyári úti céljai közül több helyszínen is súlyos erdőtüzek pusztítanak, több ezer embert kellett evakuálni az üdülőövezetekből is. A hőhullámok és a tartós szárazság miatt a jelenség egyre inkább a nyári szezon visszatérő velejárója, főleg Dél-Európában.
Személyes pénzügyek A professzionális vagyonkezelés a kényelemről is szól – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 27. 10:16
Samu Jánossal, a Concorde befektetési igazgatójával a hazai vagyonkezelési piacot, azon belül is a privátbanki szolgáltatások helyzetét, valamint a kilátásokat néztük meg közelebbről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG