Közúti közlekedés: új európai vezetői engedély
A közlekedési rendőröknek Európa-szerte jelenleg több mint 100 különféle típusú, papírból, illetve műanyagból készült vezetői engedélyt kell felismerniük. Előfordul, hogy az azonosító fényképek már rég nem hasonlítanak, nem világos, hogy a járművezető mely járműkategóriák vezetésére rendelkezik engedéllyel, és a dokumentum könnyen hamisítható. Egy hamis vezetői engedély gyakorlatilag engedély a gyilkosságra, ezért könnyen olvasható, könnyen érthető és nehezen hamisítható engedélyek kellenek.
Egységes európai formátum
Minden újonnan kiadott európai vezetői engedélynek az új, fényképpel ellátott, műanyag „hitelkártya” formátumot kell követnie, amely kielégíti a szabványos adatkövetelményeket, és az EU egész területén könnyen felismerhető és olvasható (a fényképét lásd alább). 2013. január 19-től minden új engedélyt ebben a formátumban kell kiadni.
Ez a meglévő engedélyeket nem érinti, azokat megújításkor vagy legkésőbb 2033-ban kell az új formátumúra cserélni. Az európai vezetői engedélyt a tagállamok döntésétől függően módosítani lehet, hogy nemzeti szimbólumokat is tartalmazzon.
Fokozott biztonság
Az új vezetői engedély a hamisítás elkerülése érdekében számos olyan biztonsági jellemzővel rendelkezik, amelyek megnehezítik a vele való visszaélést.
Ehhez járul az európai elektronikus adatcsererendszer megteremtése a nemzeti hatóságok közötti információcsere megkönnyítése érdekében. Ez le fogja egyszerűsíteni a vezetői engedélyekkel kapcsolatos ügyintézés folyamatát azok számára, akik egyik tagállamból egy másikba költöznek, emellett jelentős mértékben hozzá fog járulni például a „jogosítványturizmus” és a csalás megelőzéséhez, az új, szigorúbb szabály érvényesítéséhez, mely szerint a tagállamok nem állíthatnak ki vezetői engedélyt olyan személy részére, akinek a vezetői engedélyét egy másik tagállamban bevonták, felfüggesztették vagy korlátozták.
Az engedélyek rendszeres megújítása
A csalás elleni küzdelem és a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében rendkívül fontos kérdés az engedélyek rendszeres megújítása az EU egész területén. Az új szabályok szerint a gépjárművezetők és a motorkerékpárosok vezetői engedélyét tagállamtól függően 10–15 évente meg kell újítani. A busz-, illetve teherautósofőrök vezetői engedélyét ötévente kell megújítani, és a megújításához orvosi vizsgálaton kell átesni.
Ez közigazgatási úton történő megújítást jelent, amely nem igényel további vizsgát. Ez biztosítja, hogy az engedélyezési adatok, fényképek stb. naprakészek legyenek, a kártyák biztonsági jellemzőit rendszeresen az új technológiáknak megfelelően frissítsék, és a tagállamok folyamatosan frissített információkkal rendelkezzenek a forgalomban lévő engedélyekről.
A kiszolgáltatott járművezetők védelme
Az európai vezetőiengedély-rendszer megerősíti a legkiszolgáltatottabb úthasználói csoportok védelmét. A következők intézkedések tartoznak ide:
- a jelenlegi 21-ről 24 évre emelkedik a legnagyobb teljesítményű motorkerékpárokra vonatkozó vezetői engedély azonnali megszerzésének alsó korhatára (gyakorlati és elméleti vizsgával),
- a korhatár emelése, valamint további lépések beillesztése a vezetői engedély fokozatos megszerzésének folyamatába. Az új rendszer (kettő helyett) legalább négy év, kisebb teljesítményű motorkerékpáron megszerzett vezetési gyakorlatot ír elő ahhoz, hogy a legnagyobb teljesítményű motorokra engedélyt lehessen szerezni.
A segédmotoros kerékpárok új járműkategóriát képeznek, és a segédmotoros kerékpárra vonatkozó vezetői engedély megszerzéséért mostantól elméleti vizsgát kell tenni. A tagállamok jártassági és magatartási vizsgát, továbbá orvosi vizsgálatot is bevezethetnek. Az EU 16 évben határozza meg az ajánlott alsó korhatárt, amelynél a tagállamok kölcsönösen elismerik az engedélyeket (a tagállamok ezt belföldön 14 évre csökkenthetik). Ezt megelőzően a segédmotoros kerékpárokra nem vonatkoztak uniós minimumkövetelményeknek.
A vizsgabiztosokra vonatkozó minimumkövetelmények
A vizsgabiztosoknak ezentúl minimumkövetelményeknek kell megfelelniük az alapképesítés és a rendszeres továbbképzés tekintetében. Ez az intézkedés biztosítja a minőségellenőrzést az új rendszerben.
A vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK irányelvet 2006-ban fogadták el a tagállamok és az Európai Parlament. A tagállamoknak 2011. január 19-ig kellett átültetniük, 2013. január 19-én pedig teljes mértékben alkalmazandóvá válik.
2013. január 19-től az EU-ban kiállított valamennyi új vezetői engedély műanyag „hitelkártyaszerű” okmány lesz, amely egységes európai formátumot követ, és szigorúbb biztonsági védelemmel van ellátva. Az új európai engedély az EU egész területén fokozatosan fel fogja váltani a több mint 300 millió járművezető által jelenleg használt több mint 100 különféle, papírból vagy műanyagból készült típust. Az engedély annak az átfogó intézkedéscsomagnak (a vezetői engedélyekről szóló harmadik európai uniós irányelvnek) a részét képezi, amely a szabad mozgás előmozdítása, a vezetői engedélyekkel kapcsolatos csalások elleni küzdelem, valamint annak érdekében lép hatályba, hogy az EU egész területén javítsa a közúti közlekedés biztonságát.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
28 perce
-
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
körülbelül 1 órája
-
Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
körülbelül 1 órája
-
Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
2 órája
-
Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
2 órája
-
Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
3 órája
-
Nem mond beszédet, de üzent a Tisza leendő tudományos minisztere
3 órája
Mfor.hu Top24
- A választások előtt magasra szökött a vagyonkezelőalapítvány-gründolási láz
- Ennyit ér: berobbant a forint a majálisok idejére
- Ennyi ideig elég az üzemanyagkészlet Magyarországon
- Új járat indul Budapestről
- Rámegy a Tisza a szennyező gyárakra
- Nagy üzletbe csapott a Bajnai Gordon által vezetett cég
- Vezetőváltás a MOME-n: távozik a teljes kuratórium
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
Majdnem 200 aktivista érintett.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
-
Itt tartanak az útfelújítások Egerben
09:14
-
Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
08:06
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
2026. április 30. 17:07
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
2026. április 30. 19:34
-
Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
2026. április 30. 17:21
Erre nem bontanak pezsgőt. 

