2p
David Cameron brit kormányfő látogatása miatt ma estétől a fővárosban lezárásokra, korlátozásokra kell készülni.
Cameron Orbánnal tárgyal majd.

A védett személyek által igénybe vett útvonalak mentén időleges korlátozásokra, terelésekre, illetve bizonyos területek és épületek vonatkozásában lezárásokra lehet számítani. A forgalmi rend változásairól és a korlátozásokról részletes információk megtalálhatók a rendőrség honlapján. 

Inkább ne menjen sehova

A delegáció közlekedése miatt az ideiglenes forgalomkorlátozások Budapest I., V., VI., XIV. és XV. kerületét érintik. Szerda este 8 órától csütörtök este 8 óráig tilos lesz megállni többek között az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán, valamint a Mexikói út, a Kacsóh Pongrác út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Dózsa György út, az Andrássy út, az Alkotmány utca, a Hunyadi János út, a Kós Károly sétány és az Olof Palme sétány egyes szakaszain.

Arról, hogy a brit miniszterelnök várhatóan mit csinál Magyarországon, itt írtunk! >>>

Továbbá lezárások lesznek a Hősök terén, a Felvonulási téren, a Kodály köröndön, az Oktogonon, a Széchenyi téren, a Clark Ádám téren, a Szent György téren, a Dísz téren, az id. Antall József rakpart és a Budai alsó rakpart egyes szakaszain. Csütörtökön déltől délután 4 óráig lezárják az V. kerületi Kossuth Lajos teret.

Emellett csütörtökön délután 5 óráig időszakos lezárásokra kell készülni a 4-es számú főút, az M0 autóút, valamint az M3 autópálya fővárosi bevezető szakaszának egyes részein, továbbá a Kós Károly sétánynál, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcában, a József Attila utcában, a Széchenyi téren, a Lánchídon, a Clark Ádám téren, az Alagútnál, a Hunyadi János úton és a Dísz téren.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Az Apple kénytelen meghajolni, már a legújabb iPhone-t is olcsóbban adja a legdurvább versenyben
Buksza blog | 2025. január 6. 12:53
Az Apple kénytelen diszkonttal árulni az okostelefonjait Kínában, hogy lépést tartson a helyi gyártókkal. Köztük mindenekelőtt az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező Huaweijel.
Vásárló Nagyot kaszált a Lidl a Tesco pályáján
Buksza blog | 2025. január 6. 10:01
Az Egyesült Királyság kiskereskedelmi piacán számos kőkemény játékos focizik. Köztük a Tesco, amelynek ez a hazai pályája. Ám a Lidlt ez sem akadályozta meg abban, hogy szép karácsonya legyen.
Vásárló Szerencsétlen gazdagok: beütött a rolexes probléma
Buksza blog | 2025. január 3. 10:39
Teszteli a luxuscikkek legendás érzéketlenségét az áremelkedésekkel szemben a Rolex azzal, hogy jelentősen emeli aranyóráinak árát. Az arany drágulásából fakadó költségnövekedést áthárítja vevőire.
Vásárló Folytatódhat a csokirémálom
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 15:43
Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a kakaóbab-termelő vidékeken kialakult kedvezőtlen időjárás miatt felment az ára a csokoládé nélkülözhetetlen összetevőjének. Most újabb rossz hírek jöttek. 
Vásárló Európa közepén rabszolgamunkával vádolnak egy vállalatot
Buksza blog | 2025. január 1. 15:21
Nem kell a világ szegény sarkaiba menni azért, hogy rabszolgamunkával vádolható cégeket találjanak a hatóságok, bírósági dokumentumok szerint elég Észak-Olaszországban körülnézniük.
Vásárló Átlépett az öt számjegyű ligába az Aldi, a Lidl és a Penny hármasa
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. december 30. 05:45
Tavaly még 10 ezer forintnál kevesebbet kellett fizetni a javarészt alapvető élelmiszereket tartalmazó kosárért a diszkontokban. Az idén viszont csaknem 12 ezer forintot. 
Vásárló Új címke került a régi élelmiszerekre, amitől „egészségesebbek lettek”
Buksza blog | 2024. december 22. 17:09
A korábban mérgelődő élelmiszeripari vállalatok észrevették, hogy egyre többen kapnak súlycsökkentő gyógyszereket, ami magában hordoz egy jó lehetőséget.
Vásárló Luxuscikkek „bagóért”: megjelent a „lefelé eladás”
Buksza blog | 2024. december 22. 16:16
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak.
Vásárló Veszedelmes járvány jelent meg Magyarország határánál
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 13:21
Szerbiában a magyar határ közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis, ami jelenős veszteséget okozhat a sertésállományban. A belgrádi kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be.
Vásárló Kapaszkodjon: ilyen idén egy trendi karácsonyfa
Elek Lenke | 2024. december 21. 10:19
Az idei karácsonyi dekorációkban a fenntarthatóság, a természetesség és a letisztult stílus keveredik a fényűző, csillogó elemekkel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG