8p

Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.

30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunkban egy hónapja már 14 termék tartozik az árrésstop hatálya alá, miután decemberben a sertésmájkrém és az alma is bekerült az érintett termékek körébe. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az év utolsó hónapjában másfél év után először jelenthettünk éves élelmiszerár-csökkenést a Privátbankár Árkosár adatai alapján. Januárban újra nyakunkba vettük 3 hazai hipermarketlánc egy-egy egységét, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára az Auchanban, a Tescóban és az Intersparban. A felméréssorozat eredményeit hajszál híján 19 éve havi rendszerességgel tesszük közzé, mindig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss inflációs adatközlése előtt egy nappal.

A választások után jöhet egy kis feketeleves?

Az árrésstop hivatalosan február végéig van érvényben ebben a körben – nem kell azonban komoly jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: a választások előtt biztosan nem fogja kivezetni a kormány, újra meg fogják hosszabbítani a hatályát. Kérdés, hogy meddig; Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter újra beszélt arról, hogy vizsgálják, akár hosszabb távon is velünk maradhat az intézkedés.

A várhatóan áprilisban rendezendő országgyűlési választások után mindenesetre érdekes helyzet áll majd elő. 2025. március 17-én vezették be az árrésstopot, ami azonnali hatállyal mérsékelte egyes érintett élelmiszerek árát a Privátbankár Árkosár szerint is. (Hogy más termékek árára hogyan hat az intézkedés, milyen akciók maradnak el az intézkedés miatt, azt persze nem látjuk ilyen tisztán.) Ez azonban azt jelenti, hogy 1 év letelte után kikerülnek a bázisból a korábbi magas árak, a márciusi felmérések során részben, az áprilisi felmérések során már teljes egészében árrésstopos árakhoz hasonlítják az aktuálisakat. Az éves adatoknál így kiesik egy „korrekciós tényező”; az élelmiszereknél egy, a korábbinál valósabb képet kapunk az áremelkedés mértékéről – még ha összességében továbbra is egy erősen torzított piaci helyzetről is ad majd látleletet a KSH jelentése. Az áprilisi hivatalos inflációs adatok azonban csak május 8-án jelennek meg; az áprilisi Privátbankár Árkosár mindenesetre biztosan hoz majd érdekes eredményeket.

Drágább lett a nagybevásárlás – de tavaly ilyenkor még drágább volt

Ahogy persze a mostani is hozott. Két hónapon át csökkent az Árkosár ára, januárban azonban újra kisebb emelkedést mértünk decemberhez képest:

a három hipermarketben átlagosan 0,7 százalékkal lett drágább a családi nagybevásárlás.

Nincs nagy szórás a vizsgált szereplők között: 0,6 és 1 százalék közötti havi emelkedést mértünk, 272 forinttal volt magasabb a számla átlagos végösszege, mint 2025 decemberében. Jelentősebb árváltozásokat nem tapasztaltunk az előző hónaphoz képest: a tej ára csökkent nagyobb mértékben (-15 százalék), a csokoládéé pedig jelentősebben nőtt (+31 százalék).

Ami az éves adatokat illeti: a már korábban említett bázishatás – ami márciustól-áprilistól felfelé mozdíthatja majd az adatokat – most még abszolút kedvező. Hiába a minimális havi áremelkedés, éves szinten egy elég komoly árcsökkenésről adhatunk hírt:

átlagosan 4,4 százalékkal kevesebbe került most a családi nagybevásárlás, mint egy évvel ezelőtt.

Ez azt jelenti, hogy átlagosan 1687 forinttal kevesebbet kellett fizetnünk a hipermarketekben ugyanazért a 30 termékért most, mint 2025 januárjában. Két üzletben 6 százalék körüli éves csökkenést mértünk, a harmadikban is közel 1 százalékkal mentek le az árak egy év alatt. A mostani, átlagosan 4,4 százalékhoz hasonló mértékű áresést utoljára 20 hónapja mértünk.

Végeredményben átlagosan 36 691 forintért tudhattuk le most a havi nagybevásárlást. Az Auchan, az Interspar és a Tesco között minimális a különbség: még a 900 forintot sem éri el az aktuálisan legdrágább és legolcsóbb szereplő közti differencia, ez nincs 3 százalék sem. Bár az egyes termékek árazásában persze vannak különbségek, összességében a Privátbankár Árkosár szempontjából azt mondhatjuk: szinte teljesen mindegy, melyik hipermarketben vásárolunk be, a végösszeg majdnem ugyanaz volt a három üzletben.

Spórolni akkor tudnánk valamennyit, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják – így is csak 2177 forinttal maradna azonban több a tárcánkban, ami nem igazán éri meg a szervezést és a tripla utazgatást, pláne havas-jeges téli időkben. Ezen kívül csak az egyes hűségprogramokban bízhatunk, amelyek segítségével akár komolyabb árcsökkentést is elérhetünk egyes termékek esetében.

Mit tapasztalhatnak a nyugdíjasok? Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor szokásos havi Nyugdíjas Árkosár felmérése szerint az év elejére 1,3 százalékkal, 362 forinttal kerül kevesebbe az idősek egyhavi nagybevásárlása a három hazai hipermarketláncnál. Részletek >>>

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Havi szinten nem volt nagy kilengés, ahogy korábban írtuk – éves szinten ezúttal is találtunk nagyobb, 10 százalékot meghaladó áremelkedésre példát, igaz, valamivel kevesebbet, mint korábban. A legnagyobb drágulást a csokoládénál mértük (+47,7 százalék), de 20 százalék fölötti mértékben ment fel az alma ára is egy év alatt. A tavaly januárinál több mint 10 százalékkal többe került a kávé, a tea és a sör is.

10 százalékot meghaladó éves árcsökkenésről jóval több termék esetében beszélhetünk – ezek egy kivételével az árrésstop hatálya alá tartoznak. Az egyetlen kakukktojás a narancslé, ami bár nem árrésstopos, mégis 20 százalékkal olcsóbb lett, mint tavaly ilyenkor. Erre is van magyarázat: a megelőző évi pocsék termés miatt az árupiacon is rekordszinteken járt a narancslé ára, ami természetesen az élelmiszerboltokba is begyűrűzött. 1000 forint alatt továbbra se találunk igazi narancslevet, de a helyzet mostanra sokat rendeződött. Ezen kívül még 8 termék szerepel a jelentősebben olcsóbbá válók listáján, mind árrésstopos. Közülük a tejföl viszi a prímet, ami majdnem 46 százalékkal olcsóbb most, mint egy éve. Ezen kívül még a margarin és a sertésmájas ára csökkent 30 százaléknál többet. Az alábbi grafikonon gyűjtöttük össze a legnagyobb éves árváltozásokat:

Az Árkosárban is megtalálható árrésstopos termékek közül egyébként az alma, a csirkemell, a gyümölcsjoghurt, a sajt és az étolaj kerül többe most, mint egy évvel ezelőtt, a többi 9 termék olcsóbb lett. Ha közvetlenül az árrésstop életbe lépése előtti szinthez képest vizsgáljuk, akkor a 14-ből 13 termék ára csökkent, egyedül a gyümölcsjoghurt drágult. Az általunk mért átlagos árváltozás mínusz 19 százalék – ez nagyjából egybevág a kormány által az összes árrésstopos termék vonatkozásában kommunikált 20 százalékos árcsökkenéssel, alá tudjuk tehát támasztani a Nemzetgazdasági Minisztérium számításait. A változások az alábbi grafikonon láthatóak:

Havi legolcsóbbak: újévi fogadalom és Veganuár

Mint minden hónapban, ezúttal is választottunk 3 élelmiszert, és megnéztük, hol lehet őket beszerezni a legolcsóbban – csak az árra figyelünk ilyenkor, márkára és minőségre nem vagyunk tekintettel, eltérve a Privátbankár Árkosár általános módszertanától. A választásunkat most az befolyásolta, hogy egyrészt sokan tesznek olyan újévi fogadalmat, ami egészséges(ebb) életmódra, diétázásra vonatkozik; másrészt pedig idén is meghirdették a Veganuár kezdeményezést. A Veganuár éves kihívás arra ösztönzi az embereket, hogy próbálják ki a vegán életmódot legalább egy hónapra.

Mindkét ok vezethet ahhoz, hogy előre aprított, zacskós kiszerelésű salátakeveréket vásárolunk – aki ilyet keres, az Auchanban és az Intersparban is az Eisberg kínálatában találja meg a legolcsóbbat, mégpedig a Puszta, a Betyár vagy épp a Pántlika fantázianevű salátakeverék formájában. Ez mindkét boltban 2889 forintos kilónkénti áron volt elérhető ottjártunkkor. A Tesco viszont sajátmárkás versenyzővel is jelentkezett, ami a legolcsóbbnak bizonyult a kínálatban: 2190 forint volt kilónként.

A vegán konyha kedvelt alapanyaga a tofu is – a szójababsajt néven is ismert termékből a legolcsóbbat a Tescóban találtuk, a sajátmárkás Plant Chef kilónként 2605 forintba került, Clubcarddal pedig akár kilónként 1772 forintért is megvehettük. Az Auchanban 2750 forint volt a natúr Toffini márkájú tofu kilója, az Intersparban viszont ebből a márkából épp kifogytak, így itt 3495 forintos kilónkénti áron a Real Nature tofu volt a legolcsóbb elérhető termék ottjártunkkor.

Bár ezerféle módszer létezik már manapság, a hagyományos diéták egyik alapvető „kelléke” az extrudált kenyér – gyakran csak „abonett” néven emlegetik, aminek úgy tűnik, hogy van is alapja. A magyar hipermarketek extrudáltkenyér-piacát teljesen letarolta az Abonett Kft., versenytársat nem is találtunk a polcokon. Az Auchan és a Tesco egyaránt 2990 forintos kilónkénti áron kínált többféle Abonettet, az Intersparban ezúttal 349 forintos kilónkénti áron volt elérhető az extrudált kenyér.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG