„Nálunk a legolcsóbb a cigaretta” – ezzel a szöveggel reklámozta magát házi gyártású szórólapján egy Hajdú-Bihar megyei vállalkozás egy magyar-román határ menti településen és környékén. A NAV munkatársainak figyelmét éppen ez a reklámszöveg keltette fel. A pénzügyőrök a társaság több telephelyén egyszerre ellenőrizték a számla- és nyugtaadást, a jövedéki szabályok betartását és az áruk eredetét.
Több karton cigaretta vásárlásakor például a románul beszélgető, és az eladót románul megszólító revizorok nem kaptak nyugtát. Az alkalmazott ugyan láthatólag beütötte a pénztárgépbe a dohányáru értékét, ám a „blokkot” már nem adta át. A számla- és nyugtaadás szabályai szerint a vásárlást követően minden esetben a vevő kezébe kell adni a számlát, illetve a nyugtát. Ráadásul az adóellenőrök jelentős eltérést találtak a pénztárgépbe szabályosan beütött és a kasszában ténylegesen található összeg között.
A vizsgálat idején az értékesítés folyamatos volt, így az is bebizonyosodott, hogy a cég nagy forgalmat bonyolít, bevétele naponta akár a milliós nagyságrendet is eléri. Vásárlói többsége román állampolgár, aki saját használatra, vagy épp továbbértékesítésre vásárol dohányterméket, cigarettahüvelyeket. Többen ingáznak romániai lakhelyük és a bolt között.
A pénzügyőrök több karton dohányterméket (cigarettát, pipa- és cigarettadohányt) lefoglaltak a cég telephelyein, mert beszerzési és értékesítési áruk nem felelt meg a jelenlegi hatósági árnak. A vállalkozó azzal védekezett, hogy csak jelentős veszteséggel juttathatná vissza ezeket a termékeket forgalmazójukhoz, ezért árulta szabálytalanul a megmaradt készletet.
A társaságnak adótartozása is volt, ezért a NAV a napi bevétel lefoglalásával a hátralék egy részét, megközelítőleg 1,6 millió forintot a helyszínen behajtotta. A cég vizsgálata nem zárult le a helyszíni ellenőrzésekkel. A NAV munkatársai a társaság mindkét telephelyén kimentették az adatokat a vállalat számítógépeiről, és kiírták a pénztárgépek adómemóriáját. Az adatok értékelése folyamatban van.
Saját szórólapja buktatta le a cigarettaárust, aki külföldi vevőknek hitte az üzletében vásárló magukat román turistának kiadó ellenőröket.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
16 perce
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
körülbelül 1 órája
-
Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
2 órája
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
4 órája
-
A volatilitástól a rugalmasságig: a szállodák prioritásainak újragondolása
17 órája
-
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
17 órája
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
18 órája
Mfor.hu Top24
- Százezreket kellett kitelepíteni a spanyol és francia erdőtüzek miatt
- Kapitány István: folytatjuk az állami cégek átvilágítását
- Munkában a tiszás gőzhenger, meddig juthatnak a százas listán? Ez Viszont Privát
- Csúnyán lehúzza az USA a vb-győztes spanyolokat
- Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza
- Magyar Péternek megerősített védelem kell olvasóink szerint – A hét ábrája
- Megszavazták: marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
17 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
2026. július 25. 11:17
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
2026. július 25. 11:31
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
2026. július 25. 14:31
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2026. július 25. 13:46

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




