1p
A kkv vezetők nyilatkozatai alapján a cafeteria rendszer átalakítása nagymértékben csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak. Ezzel együtt a vállalkozások többsége továbbra is beépíti azokat a juttatási rendszerébe.

A K&H 700 hazai kisvállalkozás vezetőjének megkérdezésével végzett negyedéves kutatás azt mutatja, hogy az idén életbe lépő cafeteria szabályozások érzékenyen érintik a vállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatásokat, mivel mindegy 10 százalékponttal, 53%-ra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a jelenleg alkalmazható béren kívüli juttatások valamelyik formáját nyújtani kívánják dolgozóiknak. Ez az elmúlt évek gyakorlata szempontjából az eddigi legalacsonyabb érték.

Nemrég a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat tette közzé közös felmérésének eredményét: eszerint a megkérdezett vállalkozások 32,7 százaléka még nem döntött az idei cafeteriáról, míg 14 százalékuk biztosan nem ad béren kívüli juttatást dolgozóinak - részletek >>

Németh László, a K&H KKV-marketing főosztály vezetőjének tájékoztatása szerint az étkezési hozzájárulás továbbra is őrzi elsőségét a leggyakrabban juttatandó cafeteria elemek sorában, hiszen a vállalkozások 36%-a számol vele. A közlekedési hozzájárulást, mint a második leggyakrabban alkalmazni kívánt béren kívüli juttatást a kkv-k negyede tervezi nyújtani dolgozóinak idén.


A kkv-k által a következő egy évben alkalmazni kívánt béren kívüli juttatás
(Forrás: K&H bizalmi index kutatás)

A Széchenyi Pihenő Kártyát a decemberi felmérés során már a harmadik leggyakoribb juttatási formaként jelölték a vállalkozások, minden tizedik kkv számol vele 2012-ben. A K&H-nál eddig mintegy hétezer vállalkozás jelezte igényét a K&H SZÉP Kártya programban való részvételre, és a Bank az elmúlt hónapban közel háromezer elfogadóhellyel kezdte meg az együttműködést, a szerződések megkötését. A következő hónapokban az elfogadóhelyek számának további növelésére készülnek.

Nagyobb cég – több juttatás

A kkv vezetők elmondása alapján az is látható, hogy a cégmérettel párhuzamosan növekszik a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. Míg a mikrovállalkozások kevesebb, mint fele (48%) alkalmazza a cafeteria elemeket, addig a kisvállalkozásoknál 58%, a középvállalkozásoknál pedig 64% ez az arány. Főként a nagyobb cégek sajátossága az egészségpénztári illetve az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés.

A mikro- és kisvállalkozásoknál  kevésbé alkalmazott két juttatási forma a középvállalkozások körében meglehetősen népszerű, hiszen egészségpénztári befizetést a középvállalkozások 20%-a, nyugdíjpénztári kiegészítést pedig a 17%-a tervez nyújtani az alkalmazottaknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG