Véget ért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzés-sorozata a Közép-magyarországi régióban. A három és fél ezret meghaladó vizsgálat alkalmával átlagosan minden harmadik esetben találtak szabálytalanságot, de az autószerelők adózási fegyelme ennél rosszabb képet mutatott - közölte az adóhatóság a Privátbankárral.
A két hónapig tartó akció során szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök – gyakran a társhatóságokkal együttműködve – nem ellenőriztek. A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl autószervizek, horgásztavakat üzemeltetők, szállásadók, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálók is a revizorok figyelmének középpontjába kerültek.
Látták az ellenőrök próbálkozást, mégsem adtak nyugtát
A 3700 vizsgálatból minden harmadikban találtak jogszabálysértést a NAV szakemberei. Ez alól kivételt jelentettek az autószerelők, esetükben ugyanis 50%-os volt a megállapítási arány. Vizsgálatukhoz olyan személygépjárműveket használtak a revizorok, amelyek valóban szerelésre szorultak, így például a fékjavítás, az olajszűrő-csere, az ülés-kárpitozás vagy a kipufogó-rendszer javíttatása hitelesnek tűnt.
Előfordult, hogy az autó menet közben hagyta cserben „gazdáját”, akinek így autómentőt kellett hívnia. Mint kiderült még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a „NAV-osok” próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül.
Azért volt némi javulás is
Az idei szezon pozitív tapasztalata, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél – a korábbi ellenőrzések hatására – javult a bizonylatadási fegyelem.
Az ellenőrzöttek azonos arányban mulasztották el a nyugtaadási kötelezettségüket, illetőleg foglalkoztatottaik társadalombiztosítási bejelentését. Általános tapasztalat volt, hogy hivatali munkaidőben többen adtak nyugtát az értékesítéseikről mint korábban, ugyanakkor a megszokottól eltérő időben és helyen történő ellenőrzések esetében a mulasztók aránya nem változott.
Bár a 96 millió forintos mulasztási bírságot és négy üzlet bezárását eredményező akciósorozat augusztus végén lezárult, a NAV közép-magyarországi revizorai továbbra ellenőrzik a szabályok betartását.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
Az ellenőrök pecázni is elmentek és strandokat is ellenőriztek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Sötét titkokat őrizhet a Tesla – érdemes még hinni Elon Musk ígéreteinek?
3 órája
-
Elpárolgott a kezdeti jókedv a pesti tőzsdén
4 órája
-
A nagy megállapodás sem segített a forinton
4 órája
-
Ennek nagyon nem fog örülni Putyin: új ultimátumot kapott Trumptól
4 órája
-
Folyik a pezsgő az amerikai tőzsdéken a vasárnapi megállapodás után
5 órája
-
Megszólalt Brüsszel a történelmi megállapodásról – íme, a részletek!
5 órája
-
Egyre nagyobb bajban Netanjahu: már izraeli szervezetek is éheztetéssel és népirtással vádolják kormányát
6 órája
Mfor.hu Top24
- Besokallt a népszerű játékgyártó, vége az ártatlannak indult mókának a TikTokon
- Kellemetlen hír érkezett a diszkontokból: drágult a bevásárlás
- Fontos nemzetközi pozíciót kapott az MNB igazgatója
- Továbbra is nagyon népszerű a bölcsődei térítésidíj-támogatás
- Vegyes reakciók érkeztek a EU és az Egyesült Államok közötti megállapodásról
- Rahimkulovéktól vette hegyvidéki luxusvilláját a Kásler-féle onkológiai alapítvány
- Megint drónokkal támadták az oroszok Kijevet, betörtek az ablakok
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
A privátbankár ajánlja
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride
16:04
-
A magyar ingatlanbefektetők Spanyolország felé fordultak
16:04
-
Új frontot nyitottak az ukránok
14:02
-
Érdemes-e Trump vámjai után európai autóipari részvényt venni?
13:01
-
Emelkedett a kőolaj ára az USA-EU vámmegegyezésre
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Kibertámadás bénította meg az orosz légitársaság flottáját
16:04
-
Visit Hungary: Merre tart a turizmus?
13:01
-
Új digitális korszakot nyit a máltai turizmus – indul az új corporate platform
12:12
-
Befejeződött a rákosrendezői pályafelújítás
12:12
-
Izgalmas helyek az Adrián, ahol elkerülhetjük a tumultust
12:12
A vidék hírei
-
Két napig nem lesz melegvíz Egerben karbantartás miatt
17:18
-
Hétfő délelőtt súlyos baleset történt a Cifrakapu úton
12:23
-
Felborult teherautó miatt kerüljkék az M3-ast Mezőkövesdnél!
12:17
-
Sior: rajzok haza 13.
11:52
-
„Akkor még mindketten rendes emberek voltunk” – Magyar Péter reagált Majka posztjára
09:18
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
2025. július 28. 07:43
-
Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
2025. július 28. 11:43
-
Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
2025. július 28. 05:37
-
Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
2025. július 28. 14:16
-
Figyelmeztetés jött: összeomolhat a szociális állam
2025. július 28. 08:23
