3p
Az Európai Bizottság elemzi a magyar földtörvényt, és amennyiben arra a következtetésre jut, hogy az nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében.

Az MTI annak nyomán fordult kérdéssel Michel Barnier belpiaci EU-biztos hivatalához, hogy Andrä Rupprechter osztrák földművelésügyi miniszter hétfőn Brüsszelben azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos ígéretet tett Ausztriának, hogy megvizsgálja a vitatott új magyar földtörvényt.

Mi lesz a tőke szabad mozgásával?

Áll a bál

A magyar és az osztrák miniszter hónapok óta levelez egymással, de a találkozót még nem sikerült összehozni. Az előzményekről itt, itt és itt olvashat.

A biztos hivatala Chantal Hughes szóvivő nevében szerdán adott írásbeli válaszában megállapította: az EU-jog értelmében az olyan korlátozások, amelyek más EU-országbeli embereknek történő földeladásra vonatkoznak, a tőke szabad mozgásának korlátozását jelentik. A tőke szabad mozgása - az emberek, az árucikkek és a szolgáltatások szabad mozgásával együtt - annak a négy alapszabadságnak az egyike, amelyeken az EU egységes piac nyugszik. Ez a négy szabadság az európai integráció alapelvei közé tartozik az EU megalapítása óta. A tagállamok nem "szemezgethetnek" e szabadságok között, hogy eldöntsék, melyeket alkalmazzák - írta Barnier biztos hivatala, hozzátéve ugyanakkor azt is: "bizonyos esetekben e szabadságok korlátozása elfogadható, ha az arányos, igazolt, és közérdeket szolgál".

Magyarország - emlékeztetett az Európai Bizottság - átfogó szektorális reform részeként új szabályokat fogadott el a mezőgazdasági föld és az erdő megszerezhetőségét, illetve használatát illetően. Az uniós testület jelenleg elemzi ezeket az új előírásokat, tekintettel arra, hogy a magyar EU-csatlakozáskor kitűzött átmeneti derogáció - a közös uniós szabályok alkalmazása alóli ideiglenes mentesülés - ez év április 30-án lejár.

Az új szabályozás "a tőke szabad mozgásának különböző korlátozásait látszik tartalmazni" - olvasható a bizottsági tájékoztatásban. A brüsszeli bizottság ezért mérlegeli, hogy a korlátozások mögötti különböző indokok és a jogalkotás által követett politikai célok igazolják-e ezeket a korlátozásokat. Azt is ellenőrzik, hogy ezek az intézkedések arányosak-e, és nem mennek-e túl azon, ami szükséges a legitim célkitűzések eléréséhez. Az elemzés kiterjed arra is, hogy érvényesül-e az EU-jog által megkívánt diszkriminációmentesség.

Az osztrák gazdák ügyét külön vizsgálják

A brüsszeli tájékoztatás szerint különálló kérdésnek számít azoknak a külföldi - főként osztrák - gazdálkodóknak az állítólagos birtokvesztése, akik már használnak Magyarországon mezőgazdasági földet, főként haszonbérleti formában. Az Európai Bizottság ezt a külön kérdést is megvizsgálja. Barnier hivatalának álláspontja szerint "feltéve, hogy az adott szerződések a nemzeti jog értelmében érvényesek, az, ha a földhasználókat kárpótlás nélkül megfosztják beruházásuk értékétől, aggályokat vet fel az EU-joggal - különösképpen a tőke szabad mozgásának elvével és a vállalkozás szabadságával - való összeegyeztethetőséget illetően".

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár “Bennünket Villány tesz naggyá!” – véli a Jammertal bor birtok tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 19:02
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
Agrár Nagyot zuhant a magyar mezőgazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 08:46
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
Agrár Megoszt egy fontos szakmát Magyar Péter terve
Szirmai S. Péter | 2024. december 6. 05:47
Jogi és közgazdasági nonszensz, politikai öngyilkosság lenne a zártkertek kisajátítása. Így értékelte lapunk kérdésére Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese Magyar Péter Debrecenben bejelentett földreformötletét.
Agrár NER-hektár: Lázár János és Mészáros Lőrinc hatalmas földüzletet kötött egymással
Vég Márton | 2024. december 4. 07:12
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.
Agrár Villányi Merlot a világ tetején
Natív tartalom | 2024. november 27. 16:48
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokról beszélgettünk dr. Szűcs Róberttel.
Agrár Spórolna egy jó pár ezrest? Már csak pár napja maradt 400 ezer autósnak
Privátbankár.hu | 2024. november 26. 09:05
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Agrár A lengyel gazdák szerint Ukrajna Dél-Amerikában lenne?
Privátbankár.hu | 2024. november 24. 12:46
A dühödt mezőgazdák az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi szerződés ellen egynapos blokáddal tiltakoztak.
Agrár Gabonaválság fenyegeti Európát
Bózsó Péter | 2024. november 22. 15:01
Egy sor tényező várhatóan a gyenge 2007 év utáni legalacsonyabb szintre fogja csökkenteni az EU gabonatermelését, ami megkongatta a vészharangot az ágazatban.
Agrár Dühös traktorosok lepik el London utcáit
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 16:01
Brit farmerek járműveikkel tiltakoznak az úgynevezett „traktoradó” ellen a brit fővárosban.
Agrár Az ukrán állam hallal kezdi az import élelmiszerek helyettesítését
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 19:51
Ukrajna import helyettesítési folyamatot kezdeményez az élelmiszerek állami beszerzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG