2p
Az agrárvilágnak sem jött jól a rossz idő, a kukorica is fagykárt szenvedett az elmúlt napokban több térségben.

 

 

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a késői fagy okozta sérülésből többségében képesek lesznek regenerálódni a növények, azokon a területeken lehet nagyobb gond, ahol rossz minőségű vetőmag került a földbe, vagy technológiai hibák fordultak elő vetésnél.

Az elmúlt napokban főként Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyékből érkeztek aggasztó hírek arról, hogy a szőlőültetvényekben és gyümölcsösökben nagy károkat okozott a későn érkezett hideg időjárás. A fagy nemcsak itt, hanem a kukoricaföldön is otthagyta nyomát. A károk összegzése jelenleg is tart, de az bizonyos, hogy nehéz szezon elé néznek az érintett gazdálkodók.

Amennyiben megbízható, jó minőségű nagy stressztűrő-képességű vetőmag került a földbe és a vetési technológia is megfelelő volt, úgy a fagy feltételezhetően nem érintette a tenyészőcsúcsot, azaz a növény képes a továbbfejlődésre. Ellenkező esetben viszont ezeket a területeket újra kell vetni, amely nagy többletköltséggel jár a gazdák számára.

Nem ez volt az első ilyen eset

A klímaváltozás miatt a jövőben egyre gyakoribbá válnak majd az elmúlt hetekhez hasonló szélsőséges időjárási körülmények hazánkban, s ezért a gazdálkodóknak jobban oda kell figyelniük mind a vetőmag kiválasztására, mind pedig a vetéssel kapcsolatos igényes szakmai munkára.

A vetőmag szektor már most figyelembe veszi ezeket a változásokat, és megpróbál megfelelő válaszokat adni a kihívásokra - hő-, hideg- és aszálytűrő, azaz komplex stressztűrő-képességű - új fajták és hibridek fejlesztésével. Ez ma minden komoly nemesítő cég kiemelt céljai között szerepel. A jövőben a gazdálkodóknak is eszerint érdemes megválasztaniuk a földjükbe kerülő vetőmagot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG