4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Újabb megyében azonosították a madárinfluenza vírusát, ám még ezelőtt két ország is kitiltotta piacáról a magyar baromfit. A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a kialakult helyzet negatív exportpiaci hatásai vélhetőleg erősebbek lesznek.

A Komárom-Esztergom megyei pulykatartó gazdaság után az ország másik felében, a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen egy kacsatartó gazdaságban mutatták ki a madárinfluenza jelenlétét - közölte a NÉBIH szerdán délelőtt. Akárcsak néhány nappal korábban, itt is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. A fertőzött állományban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.

A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Többek között a fertőzött állomány leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet.

Hogy földrajzilag két egymástól ennyire távol lévő gazdaságban jelent meg a madárinfluenza vírusa, azzal magyarázható, hogy a betegséget a vadmadarak terjesztik. Éppen ezért a NÉBIH az ország teljes területén elrendelte a baromfik zárt tartását. A járványvédelmi előírások értelmében a madarakat teljesen zárt, fedett helyen kell tartai, ugyanígy kell eljárni a takarmány és az alom tekintetében is. Minél inkább korlátoznia kell a gazdáknak az állomány vadmadarakkal történő érintkezését.

Védőoltással védekezni a vírus ellen szinte kivitelezhetetlen, mivel ebben az esetben Magyarország összes baromfiállományának minden egyedének meg kellene kapnia az oltást, ami rendkívül nehéz feladat lenne. A nem teljeskörű immunizálás pedig egy oltóanyagra rezisztens vírus létrejöttét is eredményezhetné, ami még súlyosabb problémákhoz vezethetne.

Magyarországon legutóbb 2016-2017-ben alakult ki  madárinfluenza-járvány, az akkor kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, amit most mutattak ki. Akkor több mint 3 millió állatot kellett leölni a vírus miatt, a gazdákat ilyen esetben egyébként kivétel nélkül kártalanítja az állam. Az exportkorlátozások miatt akkor mintegy 10 milliárd forintos veszteség érte Magyarországot. A vírus mostani megjelenése, esetleg további terjedése különösen érzékenyen érintheti a magyar fogyasztók pénztárcáját.

Ezzel egyidejűleg ugyanis a Kínában kirobbant, és a világpiaci árakra felhajtó hatással lévő afrikai sertéspestis szűkíti a sertéstermékek feldolgozott termékek árát. A tavaly év második felében már brutális áremelkedéseket lehet tapasztalni a hazai boltokban, ilyen helyzetben pedig a sertéshús helyettesítő terméke a baromfihús lehet. Vagyis a madárinfluenza esetleges további terjedése szűkítheti ezen termékek kínálatát, miközben a kereslet növekedhet irántuk a sertéshús drágulása miatt, a végeredmény pedig az árak emelkedése lehet.

Lengyelországból és Németországból jöhetnek a napos kacsák

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója megkeresésünkre elmondta, a létavértesi kacsatartó telep a hatósági eljárás valamint az azt követő kötelező protokoll miatt (állomány-megsemmisítés, takarítás, fertőtlenítés, laboratóriumi vizsgálatok, stb.) egy komoly procedúrán esik át, és az újabb esetektől is függően, akár több hónapos üresen állás következik a gazdaságban. Ha a hatósági eljárás végén nem mutatnak ki vírus jelenlétére utaló problémákat, a fertőzött körzetből védő körzetté minősitik a telepet, utána pedig a megfigyelési körzetté módosulhat annak besorolása.

Amennyiben a kieső 115 ezres kacsa állományt nem lesz lehetőség hazai naposállatokkal pótolni, akkor külföldről, például Lengyelországból, Németországból lehet majd behozni napos kacsát.

Csorbai Attila egyúttal elmondta azt is, most úgy látja, az ácsi és a létavértesi eseteknek rövid távú piaci hatása elméletileg nem lehet a kacsa- és a pulykahús fogyasztói áraira. Hosszabb távon két hatással kell kalkulálni: a kieső exportból származó árletörő hatás, valamint ezzel ellentétesen az állományok kiirtásából (és a telepek üresen állásából) származó esetleges hiány miatt kialakuló áremelő hatás fog egymással versenyezni. A Magyarországon megjelent madárinfluenza-vírusnak egyértelműen negatív exportpiaci hatásai vélhetőleg erősebbek lesznek, hiszen számtalan ország vezetett és vezethet be szigorítást, tilalmat a magyar baromfi termékekkel szemben.

A megjelent vírussal összefüggésben egyébként már 4 ország, Japán, Hongkong, Dél-Korea és Szingapúr vezetett be importtilalmat a fertőzött területekről származó baromfira és baromfitermékekre. Az említett ázsiai országok közül Dél-Korea rendelte el a legszigorúbb korlátozást, hiszen az importtilalom az egész Magyarország területéről származó baromfitermékekre vonatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
Agrár Ha Európa túl messzire megy a szabályozásban, a versenytársak fogják átvenni a piacot
Natív tartalom | 2026. március 9. 17:52
Az európai mezőgazdaságot és élelmiszeripart egyre inkább globális politikai és gazdasági folyamatok alakítják. Kereskedelmi megállapodások, geopolitikai konfliktusok és eltérő szabályozási rendszerek határozzák meg a versenyfeltételeket. Bárány Lászlóval, a Master Good ügyvezető-tulajdonosával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet a Mercosur-megállapodás az európai baromfiágazatra, milyen kihívást jelent az ukrán verseny, és milyen irányba mozdulhat el az európai agrárpolitika.
Agrár Irán csapást mérhet a világ élelmiszerpiacára
Bózsó Péter | 2026. március 7. 14:21
A Hormuzi-szoros lezárása a globális élelmiszerbiztonságot is fenyegeti. Teherán a hajózási útvonal korlátozásával nemcsak az olaj és a cseppfolyós gáz útját zárja el, hanem a globális műtrágyakivitel mintegy harmadát is megakadályozza.
Agrár Ez is az újabb háború hatása: itt is brutális drágulás jöhet
Privátbankár.hu | 2026. március 6. 09:27
Nagy esély van rá, hogy a gabonafélék jegyzésára is emelkedni fog.
Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG