2p
Azonnali kormányzati és uniós döntéseket sürget a kedvezőtlen tejpiaci helyzet enyhítésére több, a nyerstej termelésében érdekelt magyar szakmai szervezet.

A tájékoztatás szerint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete és a Koncentrált Tejű Fajtákat Tenyésztők Egyesülete közösen áttekintette a tejpiaci helyzetet, és a kialakított közös állásfoglalást eljuttatta az MTI-nek is.

A szervezetek egyetértettek: a kialakult helyzetben része van annak, hogy áprilisban megszűnt az európai uniós tejkvóta-rendszer. Ez nehezíti a termelők pozícióját, mint ahogy az orosz embargó is. Ezért kialakult a túltermelésből adódó kínálati piac. Emellett a szervezetek szerint a tej tizennyolc százalékos áfakulcsából levezethető, évente több tízmilliárd forint értékű hazai áfacsalás is hátrányos számukra.

Mit javasolnak?

Az állásfoglalást aláírók a rövid távú problémák tompítása érdekében szükségesnek tartják, hogy a fogyasztói folyadéktej (UHT, ESL, féltartós és friss; 3 literes térfogatig) kerüljön az 5 százalékos általános forgalmi adókörbe 2016-tól. Elvárják azt is, hogy az ellenőrző hatóságok soron kívül adjanak információt a tejágazati áfacsalásokkal kapcsolatban elvégzett vizsgálatokról, azok várható eredményeiről. 

Reklámozni kellene a tejet

Szorgalmazzák továbbá, hogy kezdődjön kormányzati szakmai konzultáció a belföldi nyerstej 80-90 százalékát előállító társas tejtermelő vállalkozások jövőjével kapcsolatban. Marketing pályázatok kiírását is kérik a szervezetek a fogyasztók meggyőzése érdekében.

Az állásfoglalásban rámutatnak: a tejszektor jövője nem kizárólag a tehenészetek és a tejfeldolgozók ügye, hanem foglalkoztatási, népegészségügyi és gazdasági kérdés is. Ezért a magyar tejtermelők, tejfeldolgozók valódi és hatékony lépéseket várnak a magyar kormányzattól és Brüsszeltől egyaránt.

A sajt már most elképesztően olcsó

Olyan áron kínálják a trappistát a hipermarketek, amit utoljára 6 éve láttunk. 900 forint alatt eddig legfeljebb pizzafeltétnek csúfolt sajtutánzatot kaptunk, most sajátmárkás trappistát kínálnak a hiperek. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG