2p
A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák.
MTI Fotó: Manek Attila

Mészáros József, a Pécselyi-medence borásza az MTI-nek elmondta, hogy a klímaváltozás következtében egyre inkább az északi országok felé tolódik a szőlőtermesztés, Magyarországon azonban, kedvező elhelyezkedése és adottságai miatt még így is jó minőségű, zamatos gyümölcs terem.

Korán kezdődik idén a szüret

A meleg, aszályos nyarak és a gyakran tapasztalható extrém meleg hatására felértékelődnek az ország délkeleti, keleti hegyoldalai. Míg korábban október utolsó vasárnapjánál előbb nem szüreteltek olaszrizlinget, addig az elmúlt években már szeptember közepén szüreteltek - mondta. Kifejtette: a nagy meleg hatására a savak kiéghetnek a szőlőből, ezért is szedik le korábban a termést, még akkor is, ha ez a cukorfok kárára megy.

A kánikula miatt úgy tűnik, hogy idén a megszokottnál korábban, augusztus 5. és 10. között elkezdik a szüretet a korai fajtákkal, és ha az előttünk álló időszak időjárása átlagosan alakul, akkor még a kánikulai napok ellenére is jó minőségű, átlag feletti mennyiségű termés várható, ami 8-10 tonnát jelent hektáronként a Pécselyi-medencében.

Csak nagy esők ne jöjjenek most már

Mészáros József azt mondta, bízik benne, hogy a nyár hátralévő részében nem lesz hosszan tartó, intenzív csapadékot hozó időjárás, mert az súlyosan érintené a szőlőültetvényeket, hozzátéve, hogy néhol felütötte fejét az esca nevű gombás betegség, bár a Pécselyi-medence 80 hektáros területének csupán közel egy százalékán észlelték.

Vagy rekord lesz, vagy katasztrófa?

Március végén még hófúvások nehezítették a munkákat az ültetvényeken, három hétre rá pedig berobbant az azóta is tartó meleg idő. Az április és a május is nyáriasan meleg volt, és a rendkívül sok csapadék hatására a szőlővesszők robbanásszerű növekedésbe kezdtek, mostanra pedig soha nem látott mennyiségű és szinte kifejlett fürtöket hoztak. A meleg, csapadékos idő önmagában is hordozza a gombás fertőzések kockázatát, de akár soha nem látott termésre is van kilátás. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG