Novemberben a növényi termékek jelentős árcsökkenése határozta meg (21,8%) a mezőgazdaság termelői árának 14,6%-os csökkenését 2012. novemberhez viszonyítva. Ugyanebben az időszakban az élő állatok és állati termékek ára 0,9%-kal mérséklődött - közölte a Privátbankárral a KSH.
2013 novemberében a gabonafélék ára 31,5%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A búza felvásárlási ára a betakarítás befejezése óta folyamatosan emelkedett, de a tavaly novemberi árszinttől 28,6%-kal maradt el. A kukorica árcsökkenése is megállt, és egy hónap alatt 1%-kal nőtt. A búza ára 46 900, a kukoricáé 41 200 forint volt tonnánként.
Jelentősen drágult a krumpli
Az ipari növények ára 21%-kal mérséklődött a 2012. novemberihez képest, ezen belül az olajos növényeké 25,2%-kal csökkent. A napraforgó felvásárlási ára a betakarítás megkezdésekor jelentősen visszaesett. Az árcsökkenés még mindig tart, így novemberben csak 94 ezer forintba került tonnánként, miközben júniusban még 148 100 forint volt.
A burgonya ára 27,2%-kal nőtt az előző év novemberihez mérten, a zöldségeké és a gyümölcsöké pedig 8,5, illetve 2,1%-kal emelkedett. Az utóbbi termékcsoporton belül az alma ára 7,6%-kal csökkent, miközben a borszőlő ára 27%-kal nőtt.
Olcsóbbak lettek a húsok
A vágóállatok termelői árszintje novemberben 4,2%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,6%-kal elmaradt az előző havitól, így két hónap alatt már 9%-kal csökkent. Novemberben a vágósertés felvásárlási ára 388 forint volt kilogrammonként, miközben szeptemberben még 435 forint volt.
A baromfi ára összességében idén először nem érte el az előző év azonos hónapjának árszintjét, 3,2%-kal marad el a tavaly novemberi ártól, míg az ár előző hónaphoz viszonyított csökkenése május óta folyamatosan tart.
Ilyen drága még nem volt a tej
Az állati termékek ára 7,2%-kal magasabb volt, mint 2012 novemberében. A tojás ára 18,5%-kal csökkent, közben a tej termelői ára 14,2%-kal nőtt. A tej felvásárlási ára május óta folyamatosan emelkedik, jelenleg történelmi csúcson van (108 forint/liter).
2013. január–novemberben a mezőgazdasági termelői árak 8,1%-kal csökkentek 2012 azonos időszakához mérten. A növényi termékek ára 14,2%-kal csökkent, ezen belül a gabonáé 20,6, míg az olajos növényeké 21,3%-kal esett vissza.
A csökkenést az idei magas termésmennyiségek árra gyakorolt hatása okozza. Eközben a burgonya ára drasztikusan, 70,8%-kal nőtt az egész Európára jellemző termésmennyiség-visszaesés hatására. Az állatoknál és állati termékeknél 2013. január–novemberében átlagosan 3,8%-kal nőttek az árak 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben továbbra is a vágóbaromfi ára emelkedett (7,2%-kal), míg a vágómarha ára csökkent a leginkább (19,4%-kal). A tej ára eközben 11,4%-kal nőtt, az étkezési tyúktojásé viszont 11,0%-kal mérséklődött.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
8 perce
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
32 perce
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
3 órája
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
3 órája
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Kármán András: Hiába a júliusi adatok, a munka java még előttünk áll
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Kifogy az üzemanyag az építőiparból: vészjósló számok láttak napvilágot
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Az EU legkeresettebb drogkereskedői között volt a magyar pár, Tenerifén fogták el őket
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
2026. augusztus 13. 15:02
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.



