Az egyre alacsonyabb alapkamat komoly hatással van a megtakarításokra fizetett hozamokra, így a lakosság megtakarítási hajlandóságára is - írja a Napi Gazdaság.
Miközben az alapkamat 2012 szeptembere és idén szeptember vége között 290 bázisponttal, 6,5 százalékról 3,6 százalékra zsugorodott, az éven belüli betétkamatok a jegybanki kamatokat felülmúló mértékben, 3,42 százalékponttal, 3,11 százalékra mérséklődtek. Az azóta bekövetkezett két újabb, összességében 0,4 százalékpontos kamatvágás után elmondható, hogy lényegében elveszett a rövid távú megtakarítási lehetőség a magyar piacról.
A lap kiszámolta, hogy ha valaki egymillió forintot tesz betétbe évi 3 százalékos kamatra, az első három hónapban csak vesztesége képződik, és 4 hónapra is csak alig egy üdítős ebéd árát, 1753 forintot tud keresni, ha úgy dönt, kiveszi pénzét a bankból. Ezt is úgy, ha számlavezető bankja a pénzfelvételt egyetlen forinttal sem drágítja a 6 ezrelékes tranzakciós illetéken felül, ami szinte elképzelhetetlen.
A betéti ajánlatok számára aligha jött jól, hogy a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás bevezetése mellett a tranzakciós illeték augusztusi változása során a készpénzfelvételre eltörölték a korábban egységes 6 ezer forintos illetékplafont, amely így csak az átutalásoknál és a kártyás vásárlásoknál maradt érvényben. Ezzel a betétes az egymillió forintjára alig több mint félszázalékos nettó éves kamatot tud realizálni négy hónap alatt, míg a költségvetés a kamatadó, az eho és a tranzakciós illeték révén 8247 forintos bevételhez jut - írta az újság.
A rövid távú megtakarítási lehetőségek az alapkamattal együtt "olvadtak el".
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
14 perce
-
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
26 perce
-
Megvannak az új NAV-vezetők
körülbelül 1 órája
-
Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
körülbelül 1 órája
-
Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
2 órája
-
A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
2 órája
-
Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
2 órája
Mfor.hu Top24
- A Tisztótűz része a NAV megújulása
- Futball-vb: Kanada vért izzadva jutott tovább
- Tisztítótűz: Mészáros Lőrinc közpénzből felújított szállodáit is vizsgálhatják
- Magyar Péter: „Akár 7-8 százalék is lehet a költségvetési hiány”
- Hőség- és Közel-Kelet-álló a forint
- Magyar Péter: El a kezekkel az alapítványi pénzektől!
- Tovább száradhat a Velencei-tó a következő napokban
Befektetés
Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés
Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés
Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés
IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés
Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés
Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés
Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés
Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés
Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés
Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Zsebre megy: már most Sulyok Tamás után nyúlna Magyar Péter – Frissítve 2026. június 23. 12:19
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Piac&Profit
Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Hiába alacsony az infláció, egyelőre marad az árrés-stop.
14 perce
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Több mint 30 embert küldenek el a következő hónapban.
26 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nincs egyetlen tetőfedő tanuló sem Magyarországon a nappali képzésben, külföldi vendégmunkás nélkül nem lesz ház
09:57
-
Drasztikusan emelkednek a parkolási díjak
09:38
-
Kína bekeményített: feketelistára tett japán óriáscégeket
09:19
-
Brutális összeget öntenek a chipgyártásba
09:03
-
Ezért jöhetnek a vízkorlátozások: a hőségben elszáll a fogyasztás
08:44
Turizmus Online cikkei
-
Múzeumok éjszakája: több mint 300 ezren vettek részt a programokon
08:04
-
Új turizmusstratégia Ausztriában
07:44
-
Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért
07:40
-
Startol az Etihad Rail első személyszállító járata
07:29
-
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése
07:19
A vidék hírei
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
-
Az Egri Főegyházmegye szerint alaptalanok voltak az geyik papot ért súlyos vádak
10:49
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
2026. június 28. 11:40



