A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ma közzétett határozatában kötelezte a Közlekedési Biztosító Egyesületet (KÖBE): 2011. december 31-ig igazoltan dolgozza át „Lassíts!” elnevezésű biztosítási konstrukcióját úgy, hogy annak – a szerződési feltételekben vállalt – szolgáltatása ne mérsékelje az üzembentartóval szemben közúti sebességtúllépés miatt kiszabott közigazgatási bírságot (azaz vagyoni hátrányt). A „Lassíts!” termék terjesztését december 3-tól felfüggesztette a PSZÁF.
A közúti közlekedésről szóló törvény alapján a rendőrhatóságnak a közlekedési jogi normák – s mások testi épségének és vagyonának – veszélyeztetése, például a megengedett közúti sebesség túllépése esetén büntető, megelőző szankciókat kell kötelezően kiszabnia a szabálysértés miatt. A meglévő szankciórendszer a társadalomra veszélyes magatartásoktól való tartózkodásra ösztönöz.
A KÖBE „Lassíts!” nevű termékének szolgáltatása révén a közigazgatási bírságra, mint jogintézményre vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem érvényesülhetnek teljes körűen. A biztosító szolgáltatása aláássa a sebességtúllépés miatti bírság büntető, megelőző – a társadalomra veszélyes magatartásoktól való tartózkodásra ösztönző – szerepét is. Nincs jelentősége annak sem, hogy a KÖBE kizárja a biztosítási események közül a szándékos, tudatos vagy súlyosan gondatlanul elkövetett szabálysértéseket, illetve, hogy a biztosító szolgáltatása feltételül megszabja: a megbírságolt üzembentartó közlekedésbiztonsági tréningen vegyen részt. A közigazgatási bírság ugyanis a vétkesség típusától független, objektív szankció, amely a jogsértés megvalósulása esetén kizárólag vagyoni hátrány okozását (pénzbírság kiszabását) írja elő. A sebességhatár túllépése miatt kiszabott közigazgatási bírság mérséklésére, elengedésére a bírságot kiszabó hatóságnak sincs lehetősége.
A fentiek miatt a termék nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, ezért jogszabálysértő. A biztosítási törvény a PSZÁF számára mérlegelést nem tűrő módon írja elő: ha a Felügyelet egy biztosítási termék terjesztése során megállapítja, hogy a konstrukció jogszabálysértő, köteleznie kell a biztosítót a jogszabálysértés megszüntetésére. A PSZÁF ezen intézkedés mellett azért döntött a termékterjesztés felfüggesztése mellett, mert az esetleges további biztosítási szerződések létrejötte esetén az ügyfelek – mivel a biztosítási szerződés a jóerkölcsbe ütközik – nem követelhetik a biztosító szolgáltatását.
Legkésőbb év végéig át kell dolgoznia a gyorshajtási bírság elleni biztosítását a KÖBE biztosítónak a PSZÁF határozata szerint. A felügyelet felfüggesztette a termék terjesztését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
7 perce
-
Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
20 perce
-
Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
35 perce
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
körülbelül 1 órája
-
Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
körülbelül 1 órája
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
körülbelül 1 órája
-
Megreccsent a New York-i tőzsde
2 órája
Mfor.hu Top24
- Titkos határozatokkal osztott szét milliárdokat az Orbán-kormány
- Teljesen új magyar–ukrán gazdasági megállapodást javasolnak a kormánynak
- Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban?
- Mérföldekre az euró: úgy tűnik, Magyar Péter nem túlzott a parlamentben
- Új támogatást jelentett be Magyar Péter
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Újabb fontos törvényt nyújtott be a Tisza-kormány
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
7 perce
Részvény / Deviza / Áru
Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Itt vannak a friss árfolyamok.
20 perce
Makro / Külgazdaság
Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
35 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
06:08
-
Itt az általános bankszámla drágulás
05:25
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
Turizmus Online cikkei
-
Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján
06:35
-
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
06:23
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
A vidék hírei
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
-
Százezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be a kormány
21:05
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51
-
Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
2026. július 1. 10:21



