A rendőrség közúti igazoltatás közben 279 doboz adózatlan cigarettát talált egy autó csomagtartójában, az autó sofőrjét előállították és értesítették a NAV pénzügyőreit.
A pénzügyőrök a rendőrséggel közösen átvizsgálták a férfi albérletét. A NAV közleménye szerint igyekeztek halkan és óvatosan végezni munkájukat, mert a lakásban aludt a gyanúsított fekvőbeteg gyereke. A pénzügyőröknek gyanús lett, hogy a bérlő mindent készségesen megmutatott, kivéve az ágyat, ahol a gyerek aludt.
A pénzügyőrök végül megemelték az ágy matracát, ami alatt több, mint ezer doboz csempészcigarettát találtak. A gyerekről később kiderült, hogy nem is volt beteg, erről a férfi hazudott.
A járőrök az ágyba rejtett 1176 doboz (1 millió forint értékű) cigarettát, valamint az annak szállítására használt személygépkocsit lefoglalták, jövedéki eljárást indítottak, továbbá költségvetési csalás bűntette miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál. A várható bírság közel másfél millió forint lesz.
Gyerekágyban rejtegették a cigarettát, de a NAV és a rendőrség így is megtalálta.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kárpátaljai tisztviselőre csapott le Zelenszkij
24 perce
-
Vasárnap kivételesen nem csak az orosz drónok és bombák gyilkoltak Ukrajnában
körülbelül 1 órája
-
Provokáció Jeruzsálemben? Izraeli miniszter rúgta fel a status quót
körülbelül 1 órája
-
Itt az orosz válasz Trump atomtengeralattjáróira – hadihajók futottak ki
2 órája
-
Azt gondolja, itthon rossz az idő? Nézze meg, mi történik Ausztráliában!
2 órája
-
Otthon is kapja az ívet Netanjahu: „egy feladata van, oldja meg!”
2 órája
-
A tanulónak 34 ezer forint egy óra – ennyit keres egy autós oktató Németországban
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter kilenc kérdést intézett Orbán Viktorhoz
- Hiába az ígéretek, tovább borzolják a budapestiek idegeit a helikopterek
- Van egy kis baj Orbán Viktor egymilliós ígéretével
- Ég az orosz finomító – megérkeztek az ukrán drónok
- Eltűnt a fideszes kötődésű polgármester korábban, vasárnap megválasztják utódját
- Új korlátozásokat vezet be a MOHU
- Mi lesz a kórházakban hagyott több száz babával?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány 2025. július 27. 16:10
- Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten 2025. július 31. 07:09
- Itt az orosz válasz Trump fenyegetésére 2025. július 29. 12:27
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Kárpátaljai tisztviselőre csapott le Zelenszkij
Rendeletben mentett fel több köztisztviselőt az ukrán elnök.
24 perce
Nemzetközi
Vasárnap kivételesen nem csak az orosz drónok és bombák gyilkoltak Ukrajnában
Tüzérségi támadások voltak most a leghalálosabbak.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
TRIBE: különleges dizájnhotelek Európa új pontjain
13:01
-
Mozart városa – ahol ma mindenki őt ünnepli, de egykor elzavarták onnan
11:11
-
Török turisztikai számok az idei első félévről
17:05
-
Egy méltatlanul mellőzött kistestvér: átadták a felújított Dandár fürdőt
13:01
A vidék hírei
-
Halálos baleset a 25-ös úton
11:35
-
Horváth László: Figyelni kell arra, amit Dopeman most mond
07:49
-
Tüntetést tartott Hadházy Ákos Hatvanpusztán – a rendőrség megtiltotta az emelőkosár használatát
17:26
-
Mezőkeresztes visszavonta az önazonossági rendeletét, pedig elsők voltak a bevezetésében
11:49
-
Mozgalmas augusztus vár a Dobó István Vármúzeumban – irodalom, történelem és családi élmények a középpontban
09:52
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Ezzel válaszolna Putyin, ha nagyhatótávolságú rakétákkal lőnék Oroszországot
2025. augusztus 2. 16:04
-
Itt az orosz válasz Trump atomtengeralattjáróira – hadihajók futottak ki
2025. augusztus 3. 11:48
-
Újabb nagy földrengés a Távol-Keleten
2025. augusztus 3. 09:29
-
A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
2025. augusztus 3. 05:58
-
„Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
2025. augusztus 2. 15:35
