A minisztérium október elején nyújtotta be az Országgyűlésnek a 2013-ra vonatkozó adómódosító csomagot, amelyben egyebek mellett a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása, a befektetések ösztönzése és az adómorál erősítése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése áll. Brüsszel az október elején benyújtott csomag intézkedéseinek kétharmadát fogadta el, szerdán új csomagot jelentett be Matolcsy György.
Egyszerűsödhet az adózás
Veszprémi István kedvezőnek nevezte, hogy a korábbi módosítások több helyen az egyszerűsítés irányába mutatnak. A mostani pakettet a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvénnyel együtt nézve - amelyeket nemrég fogadott el a parlament -, még inkább igaz, hogy az egyszerűsítés felé mutat. Az szja-kulcs csökkentésének és a kisvállalati adóknak pedig fehérítő hatása is lehet a jövőben - mondta az adószakértő.
A szuperbruttó kivezetése miatt az adóteher csökken, és a járulékfizetési kötelezettség nem emelkedik
Az adószakértő a javaslatcsomag egyik sarkalatos pontjának a szuperbruttó kivezetését tartja. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ennek kedvező hatását a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése - amit már bejelentettek, de a mostani csomagban még nincs benne - árnyalhatja.
Akik legfeljebb évi 2,4 millió forintot keresnek, azoknak eddig is 16 százalék szja-t kellett fizetniük, januártól a 2,4 millió forint felett keresők adóterhe is erre a szintre mérséklődik a korábbi 20,32 százalékról - mondta Veszprémi István.
A nyugdíjjárulék-plafon (járulékfizetési felső határ) most 7,9 millió forint feletti éves jövedelemnél lép be. A 2,4-7,9 millió forint közötti éves jövedelemsávban csökkenne a munkavállalói összterhelés, mert a szuperbruttó kivezetése miatt az adóteher csökken, és a járulékfizetési kötelezettség nem emelkedik. A jövő évben a 7,9 millió forintot meghaladóan kifizetett jövedelem terhei azonban növekedhetnek a plafon eltörlésével, mivel a több mint 4 százalékos szja-csökkenés esetenként (körülbelül havi 980 ezer forint bruttó bér felett) nem kompenzálná a plusz 10 százalékos járulékterhet.
Kétkulcsos illetékfizetés: 18% lesz az általános illeték, a 9% lakásszerzés esetén
A másik sarkalatos változásnak az illetékkulcsok átalakítását tartja a szakértő, ahol a bonyolult rendszer helyett egy alapvetően kétkulcsos rendszer jön létre. Az öröklési és ajándékozási illetéknél alkalmazott 18-18 kulcs helyett az általános illetékmérték 18 százalék lenne a javaslat szerint, a lakásszerzésekhez kapcsoló illeték pedig 9 százalék - mondta Veszprémi István.
Most az öröklési illeték a rokonsági foktól és az öröklött tárgy értékétől függ. Ha például valakinek a testvére után 18 millió forint alatti értéket örököl, 15 százalék öröklési illetéket kell fizetnie, ehhez képest emelkedés a 18 százalékos kulcs. De van olyan sáv is, ahol most 40 százalék az illeték mértéke. Vannak egyértelmű nyertesei az illetékszabályok változásának, például az özvegyek, akik házastársuk utáni öröklés esetén értékhatár nélkül illetékmentességet kapnának.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott két héttel korábban bejelentett adócsomagban az EU-jogharmonizáció megkövetelte változások mellett pontosítások, egyszerűsítések, adócsökkentések, és olyan szabály is szerepel, amely növeli a terhet bizonyos adózóknál.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Katasztrófára figyelmeztet az ENSZ, London berendelte az izraeli nagykövetet
7 órája
-
Orosz mintára reszkethetnek a külföldi futárok Romániában
8 órája
-
Elhasalt a forint csütörtökön
9 órája
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
9 órája
-
A pesti tőzsde is csütörtököt mondott
9 órája
-
Fény derült a rejtélyre? Letartóztattak egy ukrán férfit az Északi Áramlat felrobbantása ügyében
10 órája
-
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
11 órája
Mfor.hu Top24
- Dobrev Klára: Putyin menjen a pokolba, és vigye magával Orbán Viktort is!
- Megszólalt Sulyok Tamás a Munkács elleni orosz légicsapásról
- Különös ok miatt módosíthatta bejegyzését Sulyok Tamás a munkácsi támadással kapcsolatban
- Orbán Viktor csütörtök délután leírta, amit Sulyok Tamás reggel még kitörölt a munkácsi rakétatámadásról
- Nagyon rossz hírt kapott Kijev a kelet-ukrajnai frontról
- Nagyon édes lett Mészáros Lőrinc szilvája
- MNB-botrány: még mindig derülnek ki újabb részletek
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő 2025. augusztus 17. 06:21
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Amit soha nem fog tudni a mesterséges intelligencia
16:04
-
A vártnál jobb eredményt ért el a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége
15:03
-
Bécs nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, sok magyart érdekelhet, rengeteg ingyenes program lesz
14:02
-
A globális autópiac drámai átalakulása folyik
13:01
-
A kormány és a MOL közös keringője a Barátság kőolajvezeték körül
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
2025. augusztus 21. 10:05
-
Munkácsi orosz rakétatámadás: megszólalt a magyar államfő
2025. augusztus 21. 09:30
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
2025. augusztus 21. 12:31
