A tanácsadó cég hírlevelében ismerteti: a beszámolójukat a naptári év alapján készítő vállalkozásoknak december 20-i hatállyal kell az éves várható adó összegére kiegészíteniük a 2012-ben már megfizetett társaságiadó-, iparűzésiadó-előlegeket, valamint az innovációs járulékot.
A társaságiadó-előleg kiegészítésére, feltöltésre azok a társaságok kötelezettek, amelyeknek a tárgyévet megelőző adóévben az éves szinten számított nettó árbevételük meghaladta a 100 millió forintot.
A társaságiadóelőleg-kiegészítés bevallását 2012-ben a 1201-es nyomtatványon kell benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). Ha a társaságnak más adónemről is 1201-es bevallást kell benyújtania december 20-i határidővel, akkor az eltérő bevallási időszak miatt a különböző adónemek bevallását nem lehet összevonni, a társaságiadó-előleg kiegészítését külön nyomtatványon kell bevallani.
Az idén a megváltozott veszteségelhatárolási szabályok miatt - a veszteség 2012-től csak a pozitív adóalap 50 százalékáig használható fel - feltöltési kötelezettségük keletkezhet azoknak a társaságoknak is, amelyek az ezt megelőző években az adóalapjukat a veszteség felhasználásával nullára csökkenthették - figyelmeztet a PwC.
Az előző évhez hasonlóan 2012-ben is bevallást kell tenni az iparűzésiadóelőleg-kiegészítésről az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon. A fővárosi önkormányzat részére a 2012-40. számú bevalláson kell teljesíteni a feltöltési kötelezettséget. Azon vállalatoknak, amelyek több önkormányzati telephellyel rendelkeznek, minden önkormányzatnál külön-külön eleget kell tenniük e bevallási, illetve esetleges befizetési kötelezettségüknek.
Továbbra is a társaságiadóelőleg-kiegészítésre kötelezett vállalatoknak kell számolniuk az iparűzésiadó-feltöltési kötelezettséggel. A korábban említett értékhatár és így a mentesülés ugyanúgy érvényes az iparűzési adóban, mint a társasági adóban.
Egy évközi törvénymódosítás következtében az innovációs járulék is feltöltési kötelezettség alá esik ez évtől. A 2012-ben befizetett járulékokat december 20-i hatállyal az éves várható innovációs járulék összegére kell kiegészíteni. A járulék kiegészítését szintén a 1201-es nyomtatványon kell megtenni.
A bírságra vonatkozó szabályozás nem változott, vagyis ha a 2012. december 20-ig teljesített adóelőlegek, illetve a kiegészítő feltöltés együttes összege nem éri el az adóévi várható adó 90 százalékát, a vállalkozásnak a befizetett előleg és az adó 90 százalékának különbözete után 20 százalék mulasztási bírságot kell fizetnie, már egynapos mulasztás esetén is - olvasható a hírlevélben.
December 20. az adófeltöltési kötelezettség határideje; az idén először az innovációs járulékot is fel kell tölteni - hívja fel a figyelmet a PwC.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
14 perce
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
körülbelül 1 órája
-
Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
2 órája
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2 órája
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
3 órája
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
4 órája
-
Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
4 órája
Mfor.hu Top24
- Guller Zoltán újabb helyről távozik
- Utoljára a koronavírus vitt a halálba annyi embert Belgiumban, mint a legutóbbi hőhullám
- Nézze csak: végre ez is kiderült a nyugdíjakról
- Fontos bejelentést tettek a csehek a Magyar-kormányról
- Teljesen leállította a Kormányhivatal a debreceni Semcorp-üzemet
- Most zsákoljon be euróból, ha külföldre utazik!
- Jogerősen fizetésképtelen a Doktor24, de Kóka János még küzd – frissítve
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
14 perce
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
top 24
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
2026. július 4. 08:32
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
2026. július 4. 11:16




