Tavaly a NAV elsőfokú hatósági eljárásban több mint 2 millió 700 ezer határozatot adott ki, az ezek kapcsán indult bírósági ügyek száma csupán 2500. Az adózók tehát a NAV határozatait elenyésző számban, mindössze 0,1 százalékban támadják meg a bíróságokon. Természetesen a NAV valamennyi másodfokon jogerőre emelkedett érdemi határozata ellen bírósághoz lehet fordulni - közölte az adóhatóság az MTI-vel.
A globális adótanácsadó cég, a Ryan csütörtöki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt az adózók tudatossága, egyre eredményesebbek a jogérvényesítésben és a közeljövőben várhatóan egyre többen mennek majd bíróságra adójogi vitáikkal. Nem csak a lezárult adójogi perek száma emelkedett tavaly a megelőző évekhez képest, de az adózók számára kedvező eredménnyel záruló esetek aránya is nőtt - írta a tanácsadó cég.
A tavalyi perek 72 százalékában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javára született kedvező döntés - reagált az adóhatóság azon állításokra, melyek szerint érdemes az adóhivatal határozatait peres úton megtámadni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
4 órája
-
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
4 órája
-
Csalóka a nagy építőipari fellendülés
4 órája
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
5 órája
-
Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
5 órája
-
Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
5 órája
-
Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
5 órája
Mfor.hu Top24
- „Már nem úgy van, hogy nyugdíj után vége a világnak” – mondja a demográfus
- Friss hírek érkeztek Hankó Balázsékról, reagált a Fidesz is
- Megvannak a vagyonvisszaszerzésért felelős hivatal elnökhelyettesei
- Uniós pénzek: megszólalt az uniós biztos és a pénzügyminiszter is
- Elfogadta az Országgyűlés az új gyermekvédelmi törvényt, az ellenzék nemmel szavazott
- HVG: brutális ára volt Orbán Viktorék türk barátkozásának
- Ennyi forintért szerezhet most egyetlen eurót
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Új nagykövet érkezett Budapestre
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.
4 órája
Vállalat
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
A Restart Hungary a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítésére vállalkozik.
4 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Megérkeztek a friss devizakurzusok.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26




