Az általános forgalmi adó lényegében végső fogyasztási adó. Ebben a formában pedig hozzáadott értékadóként való szerepeltetése, alkalmazása a végső fogyasztók által ténylegesen megfizetett adónak az elcsalását eredményezi. Pedig az ado.hu összeállítása alapján az ezermilliárd forintot meghaladó adócsalások - az áfa lényegét felismerve - egyszerű módszerekkel megszüntethetők lennének.
Az adószakértő az áfacsalások megelőzése érdekében többek között az áfa-visszaigénylés megszüntetését, a gépi számlázás kötelezővé tételét, és a készpénz-helyettesítő fizetési módok kedvezményes áfakulccsal és állami kényszerrel való elterjesztését javasolja.
Eltérnek az álláspontok
Rák Tamás közgazdász összeállítása alapján a jelenlegi hazai szabályozás szerint a költségvetést illető általános forgalmi adó a feketegazdaságba számtalan módon kiszóródhat. Az áfacsalások folyamán a költségvetést érő kár pedig megítélése szerint így több ezermilliárd forint lehet. A szakértő véleménye szerint az áfa-visszaigénylések megszüntetése viszont kivédhetővé tenné a Magyarországon már megszokottá vált áfacsalásokat és helyes mederbe terelné a gazdasági folyamatokat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium írásban reagált a portál felvetésére. Mint írták: „az áfa-visszaigénylések megszüntetésével az áfa megszűnne hozzáadott-érték típusú adóként működni, ami ellentétes az EU áfa-irányelveivel, illetve egy ilyen intézkedés a hosszabb termelési láncokat sújtaná jelentős többletteherrel, így rendkívüli versenyelőnyt jelentene az integráltabb termelést megvalósító nagyvállalatoknak a dezintegráltabb termelési láncokkal szemben.” Megjegyzik továbbá, hogy az intézkedés hátrányosan érintené az exportra termelő és a beruházó vállalatokat.
Likviditási gondok lehetnek
Tekintettel arra, hogy az áfa nem költségtényező, a minisztérium álláspontja igencsak vitatható. Az általános forgalmi adóval nap, mint nap találkozó és foglalkozó vállalkozók, szakemberek, könyvelők, adótanácsadók, adószakértők számára nyilvánvaló, hogy az áfa az áfaalany gazdálkodóknál nem költségtényező, az tényleges költségként csak a végső fogyasztóknál, a termelési-értékesítési láncolat végén jelentkezik.
Ennek ellenére likviditási problémákat okozhat a piaci szereplők számára. Azonban fontos megjegyezni, hogy a beruházásokat és az exportot a piaci szereplőknek nem a végső fogyasztók által megfizetett forgalmi adóból, hanem a megvalósított (nyereség) vagy megelőlegezett (hitel) hozzáadott értékből kell optimális esetben finanszírozniuk.
1100 milliárd csúszik ki a réseken?
Vitatható a gazdasági tárca álláspontja az EU szabályok kapcsán is. Az EU bizottságának nemrég kiadott jelentése szerint az uniós áfacsalások által okozott kár Magyarországon elérheti a GDP 3,7%-át, azaz meghaladhatja az 1100 milliárd forintot, s a csalások mértéke a többi tagállamban is igen jelentős.
Az uniós bizottsági jelentés szerint elfogadhatatlan, hogy ilyen nagy mennyiségű adó csúszik ki a „réseken”, ugyanakkor Brüsszel a tagállamok forgalmiadó-rendszereinek egyszerűsítése mellett is síkra száll, mert úgy véli: minél egyszerűbb az áfaszabályozás, annál egyszerűbb az adófizetőknek teljesíteniük fizetési kötelezettségeiket.
A viszonylag egyszerű adónem hozzáadott-értékadóként való túl- és agyonszabályozottsága csak az áfacsalásoknak kedvez, hatalmas problémákat okozva a nemzetgazdaságoknak, s ezzel együtt a szabályosan gazdálkodó vállalkozásoknak. Így az EU által már kezdeményezett egyszerűsítésre való felhívással élni és érvelni kell, az úttörő szerep felvállalása nem csak hatalmas gazdasági, hanem (kül)politikai tőkét is eredményezne Magyarország számára, mert utat mutathatna az uniós gazdasági problémák kezeléséhez, az adócsalások visszaszorításához is.
Az ado.hu szakértői szerint néhány egyszerű lépéssel meg lehetne tisztítani a gazdaságot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
2 órája
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
3 órája
-
Erőre kapott estére a forint
3 órája
-
Jókedvűen zárta napot a pesti parkett szerdán
4 órája
-
Visszaszámolás: tíz nap maradt a teljes áramszünetig a zaporizzsjai atomerőműben
4 órája
-
48 óra után ismét van internet Afganisztánban
4 órája
-
Vészjósló figyelmeztetést adott ki az izraeli védelmi miniszter
4 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter is lépett a kormány konzultációjára: elindult a Nemzet Hangja
- Az amerikai leállás is megkavarta a forint árfolyamát
- Még mindig nincs vége: meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet
- Orosz támadás előzte meg a mai EU-csúcsot
- Nem találja ki, kit fogadott Orbán Viktor
- Kitalálja, miért kellett rendkívüli parlamenti ülést összehívni?
- Váratlanul életjelet mutat a Malév-leány felszámolása
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Ismét milliárdokat kapott az Orbán-kormány ismeretlenektől 2025. szeptember 25. 12:20
- Somogyi Zoltán: Valószínűleg lesz Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vita a választások előtt 2025. szeptember 25. 10:11
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Erőre kapott estére a forint
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz napja.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Robbanás rázta meg a müncheni Oktoberfestet – egy időre lezárták a területet
16:58
-
Terítéken a nyúl
16:06
-
A Wizz Air rögvest rárepült a Ryanair által hagyott közel-keleti piaci résre
14:15
-
Különleges megállapodás az Aldi és a Red Bull között
09:38
-
Isztambulban találkozik novemberben a légügyi ágazat színe-java
09:20
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány
2025. október 1. 06:04
-
Robbanás miatt lezárták az Oktoberfestet
2025. október 1. 12:40
-
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
2025. október 1. 10:30
-
Brit miniszterelnök: válaszúthoz érkeztünk
2025. október 1. 07:50
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
2025. október 1. 18:46
