3p
Uniós szinten 177 milliárd euró volt a be nem fizetett, vagy eltitkolt áfa-jövedelem 2012-ben. Az Európai Bizottság szerint a behajtási hatékonyság Magyarországon is romlott.

Az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem megfelelő behajtása miatt - derül ki az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett, 2012-es adatokon alapuló tanulmányból.

A két ellenpólus: Hollandia és Románia

Áfabeszedés tekintetében Hollandia, Finnország és Luxemburg az éllovas az Európai Unióban, ahol 5-6 százalék körül alakul a beszedhető és a ténylegesen beszedett forgalmi adó különbsége. A legrosszabb az áfafizetés és -begyűjtés hatékonysága Romániában, ahol a beszedhető pénz 44 százaléka nem jut el az államkasszába. Szlovákiában 39 százalékos, Litvániában pedig 36 százalékos az áfarés. A bizottság közleménye arra is kitér, hogy 11 tagállamban csökkent, 15-ben pedig nőtt a be nem szedett, vagy be nem fizetett forgalmi adó aránya. A legnagyobb javulást Görögország könyvelhette el, miután Athén 2012-ben 2,5 milliárd euróval több, 9,1 milliárd euró forgalmi adóbevételhez jutott, de még így is tetemes, 33 százalékos áfaréssel küzd.

Romlott az adóbeszedés hatékonysága Magyarországon

A tagállamokra lebontott adatokból kiderül, hogy a bizottság tanulmánya szerint Magyarország 2012-ben 12,055 milliárd euró (3700 milliárd forint) áfát szedhetett volna be, vagyis ennyi járt volna az államnak Brüsszel szerint az áfaköteles gazdasági tevékenységek után, ám a magyar államkasszába csak 9,084 milliárd euró (2800 milliárd forint) áfabevétel folyt be. A kettő közötti különbség, az áfarés a bizottság adatai alapján 2,971 milliárd euró, ami valamivel több mint 900 milliárd forint, a teljes beszedhető forgalmi adó 25 százaléka. Az adatok alapján 2012-ben nőtt az áfa-veszteség, hiszen 2011-ben mind abszolút értéken, mind arányait tekintve kevesebb pénztől, 2,736 milliárd eurótól esett el hazánk az elvileg beszedhető, 11,252 milliárd euróhoz képest, ami arányaiban csak 24 százalékos rést jelentett.

Az egyszerűbb adórendszert könnyebb ellenőrizni
"A tagállamok nem engedhetnek meg maguknak ilyen léptékű bevételkiesést. Össze kell szedniük magukat, és döntő lépéseket kell hozniuk, hogy visszaszerezzék ezt a közpénzt" - idézi a kommüniké Algirdas Semetát, az Európai Bizottság adóügyekért felelős tagját. A bizottság álláspontja az, hogy a tagállamoknak egyrészt hatékonyabban érvényt kell szerezniük a törvényeknek, be kell szedniük a pénzt, fel kell lépniük az adóelkerülés ellen, másrészt egyszerűsíteniük kell forgalmiadó-rendszereiket, mert az egyszerűbb rendszerben könnyebb eleget tenni az adófizetési kötelezettségeknek (s a bevallás-ellenőrzése is könnyebb), valamint korszerűsíteniük kell az áfa adminisztrációját.
"A tagállamoknak olyan adóreformot kell végrehajtaniuk, amely megkönnyíti a törvényi előírások teljesítését, elrettent az adóelkerüléstől és növeli az adóbeszedés hatékonyságát" - fogalmaz közleményében a brüsszeli testület.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG