A bizottság szerdán több módosító indítványt is benyújtott a jövő évi költségvetéshez, ezek egyike átvezeti a büdzsén a módosítókkal beszavazott adóváltozások hatásait. Összességében az eredeti adócsomagban tervezetthez képest 5,5 milliárd forintos pluszbevétel keletkezik a módosítások miatt.
Az eva-kulcs jövőre a mostani 30 helyett 37 százalék lesz és az eva választhatóságának összeghatára 2012-ben 25 millióról 30 millió forintra nő. Ezt a Lázár János és Rogán Antal által jegyezett indítványt hétfőn, a zárószavazás előtt fogadta el a parlament. Evából 203,5 milliárd forint a módosított előirányzat, amely 24,4 milliárddal többet jelent a jövő évi büdzsének.
A játékadó szabályainak változtatása miatt 4 milliárd forinttól esik el a költségvetés, az előirányzat 78,4 milliárd forintra csökken. Áfából plusz 5 milliárd forintot, összesen 2 700 milliárd forintot várnak, januártól az áfa-kulcs 25-ről 27 százalékra fog emelkedni. A regisztrációs adó újraszabásával 25 milliárd forinttal kevesebb lesz a bevétel jövőre, 14 milliárd forint. A regisztrációs adó csökkenését mutatja, hogy a 8-asnál jobb környezetvédelmi besorolású, legfeljebb 1100 köbcentis benzines autó adója 250 ezer forintról 45 ezerre esik. Az szja-bevételek előirányzata 5,1 milliárd forinttal, 1 555,8 milliárdra nő.
Az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsának 30-ról 37 százalékra történő emelése és körének bővítése 24,4 milliárd forintnyi plusz bevételt jelent a jövő évi költségvetésnek a Számvevőszéki és költségvetési bizottság módosító indítványa szerint.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
körülbelül 1 órája
-
Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
2 órája
-
Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
2 órája
-
Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
2 órája
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
3 órája
-
Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
3 órája
-
A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
3 órája
Mfor.hu Top24
- Közeleg a vég, most került lejtőre a forint – ennyit ér
- Megjöttek az új Gripenek Kecskemétre
- Fordulat: már a közelgő bejelentésre készülnek a pénzügyi központok?
- Orbán Anitával indult Brüsszelbe Magyar Péter – megszerzik a forrásokat
- Drámai a helyzet a Hormuzi-szorosnál, másfélszeresére nőtt az olajár
- „Kéne egy kis pénz, áruljunk fegyvert” – gondolhatták Zelenszkijék
- Magyar Péter nyilvános és kereshető ügynökaktákat ígért
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
- Jól odapörkölt a lengyel miniszterelnök a hiányzó Orbán Viktornak az uniós csúcson 2026. április 24. 13:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Nobel-díjas irodalom, új menüsor és társadalmi felelősség – ilyen a Centrál debütáló programja
16:52
-
Sziget Fesztivál: újra Nulladik Nap és indul a SZociety Mozgalom
14:21
-
Lengyelország közelebb, mint gondolná, és soha ennyi magyar Kis-Lengyelországban
13:50
-
Világsztárok a Paloznaki Jazzpikniken
13:42
-
Ibolya, mandula, meggy – Ilyen Sisi fagylaltja Gödöllőn
09:09
A vidék hírei
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
-
A magyar irodalom első botrányembere: Janus Pannonius
13:17
-
Két egri intézménybe keresnek vezetőt
12:08
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
2026. április 29. 08:38
-
Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
2026. április 29. 07:16
-
Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
2026. április 29. 13:22
-
Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
2026. április 29. 09:57


