Néhány év leforgása alatt hatalmas összegtől eshetett el a magyar költségvetés amiatt, mert átvette az unió adószabályait - írja a Magyar Nemzet. A lap a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének kimutatását idézve írja: 1177 milliárd forintra teszik azt a veszteséget, amely 2004-2011 között érhette a büdzsét a társasági adóval kapcsolatos uniós rendelkezések alkalmazása miatt. (A nagyságrend érzékeltetésére: a Market Építő Zrt. 13 488 488 019 forintos ajánlattal nyert az új Fradi-stadion megépítésére kiírt pályázaton, ez alapján 87 stadionárából lenne meg az említett 1177 miiliárd forint.)
A napilapnak az egyesület elnöke, Herich György a kiesést azzal magyarázta, hogy az uniós csatlakozás óta nem lehet adót kivetni bizonyos, az országot elhagyó jövedelmekre - így például az osztalékként felvett összegekre, a jogdíjakra, a kamatokra -, és bár e pénzek után a célországban megfizetik a közterheket, abból a magyar költségvetésnek nem származik bevétele.
A szakmai szervezet vezetője szerint a kimutatás eredményei megerősítik azt, hogy Magyarország érdekeit nem az uniós adóharmonizáció, hanem az adóverseny folytatása szolgálja leginkább - írta a Magyar Nemzet.
Évente csaknem 150 milliárd forintos veszteséget könyvelhettünk el 2004-2011 között, állítják adószakértők.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
6 perce
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
26 perce
-
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
körülbelül 1 órája
-
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
körülbelül 1 órája
-
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
körülbelül 1 órája
-
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
2 órája
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2 órája
Mfor.hu Top24
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Orbán Viktor kiutasításokról döntött
- Úgysem fogja kitalálni, mit adott át Szijjártó Péter
- Egyelőre nem találni az MSZP-t az induló pártok között
- Könnyű álmot ígér a forint
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
Amerikai-kubai tárgyalások indultak.
6 perce
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
26 perce
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Érkezik az új digitális autóbérlési platform
08:02
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55

