El kell osztani a terheket az állam, a lakosság és a cégek között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Business News Network kanadai televíziónak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, hogyan fogadták Magyarországon a hétfőn bejelentett pénzügyi intézkedéseket, így a tranzakciós és a távközlési adó emelését. Varga Mihály hétfőn még azt mondta, hogy a verseny miatt nem számít rá, hogy a pluszterheket a cégek áthárítanák a lakosságra.
Utóbbi kapcsán kiemelte, a büdzsé stabilizálása nem volt könnyű feladat, de fő eredménye már látszik: 2012-ben jóval a 3 százalékos küszöb alatt, 1,9 százalékon volt a GDP-arányos költségvetési hiány. A stabil költségvetési helyzet azért is fontos, mert ez az előfeltétele az egészséges növekedésnek.
Valamikor bevezetnénk az eurót
Cséfalvay Zoltán megerősítette, hogy Magyarország szeretné bevezetni az eurót, a kérdés csak ennek időzítése, először teljesíteni kell az ehhez szükséges feltételeket.
A gazdaság stabilizálásával párhuzamosan a kormány átfogó reformokat - például oktatási, munkaerő-piaci - is végrehajtott azzal a céllal, hogy növelje az ország versenyképességét és egy munka- és teljesítményalapú országot hozzon létre - jelezte.
Az államtitkár arra a kérdésre, hogy a magyar lakosság támogatja-e ezeket a reformokat, elmondta: a kormánynak erős többsége van a parlamentben, és álláspontja szerint megvan a támogatottsága a reformok előre vitelére.
Cséfalvay Zoltán magyar-kanadai üzleti fórumon vett részt Kanadában, valamint tárgyalt a kanadai kutatási miniszterrel. Az államtitkár kiemelte: szeretné bátorítani a kanadai cégeket a Magyarországon való befektetésre, az országban meglévő kedvező üzleti környezet kihasználására.
Az államtitkár háromfelé dobná a terheket, amik a most bejelentett adóemelésekből adódik. Csakhogy Varga Mihály még hétfőn még arra számított, hogy nem nőnek a lakosság terhei.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
16 perce
-
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
35 perce
-
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
körülbelül 1 órája
-
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
körülbelül 1 órája
-
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
2 órája
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2 órája
-
Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
- Rossz hírt kapott Putyin, dugába dől az ukrajnai offenzíva?
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Hamarosan fontos levél tűnhet fel a postaládában
- Különös anomáliákra bukkantak az Orbán-Magyar párharc esélyeivel kapcsolatban
- Könnyű álmot ígér a forint
- Tulajdonosváltás az egyik internetes portálnál
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
16 perce
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
35 perce
Közérdekű
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
Méghozzá több mint 50 százalékos mértékben.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Kiábrándító volt a kiskereskedelmi forgalom a karácsonyi hónapban
09:03
-
Dübörög a Hyundai Csehországban
06:31
-
Vaskos meglepetés, nagyot javult a magyar háztartások pénzügyi helyzete
05:29
-
Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac
16:54
-
Repülőrajtot vett a magyar tőzsdeindex, figyelmen kívül hagyva a kormány háborús riogatását
16:02
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Érkezik az új digitális autóbérlési platform
08:02
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55

