1p
Az Európai Bizottság továbbra is arra törekszik, hogy az egész EU-ban bevezessék a pénzügyi tranzakciók adóját - közölte intézmény egyik szóvivője, miután már nem csupán a britek, hanem az EU soros elnökségét ellátó dánok is bírálták a Tobin-adóként is emlegetett adófajta bevezetésének gondolatát. A bizottsági javaslat értelmében a részvény-, illetve hitelügyletekre az ügyletérték 0,1 százalékának megfelelő tranzakciós adót vetnének ki, ami számítások szerint évente 55 milliárd euró plusz bevételhez juttatná az Európai Uniót.

Azt az ellenvetést, hogy a Tobin-adó miatt elmenekülnének Európából a pénzügyi szolgáltatók, azzal igyekeznének semlegesíteni, hogy nem csupán akkor kellene adót fizetni, ha a pénzügyi szolgáltató központi székhelye az unióban található, hanem akkor is, ha az ügyletet ugyan az unión kívül bonyolították le, de vagy a szolgáltatás megrendelőjének vagy teljesítőjének van legalább egy telephelye (bankfiókja) bárhol az EU területén. Az elgondolást élesen ellenzi Nagy-Britannia, hiszen London a világ egyik legjelentősebb pénzügyi központja, és a Cityt felettébb hátrányosan érintené az új adónem bevezetése.

A bizottsági szóvivő azt mondta, hogy tovább kívánnak dolgozni a dán elnökséggel együtt a javaslaton. Margrethe Vestager Hansen dán gazdasági miniszter azonban előzőleg azt mondta az elnökség megkezdése alkalmából Koppenhágába látogató uniós tudósítóknak, hogy a brüsszeli javaslat "nem áll valami szilárd lábakon". Szerinte a Tobin-adó munkahelyek százezreit sodorná veszélybe. Alejandro Ulzurrun de Asanza y Munoz, EB - szóvivő szerint azonban az uniós bevezetés csak egy lépés lehetne a globális bevezetés felé vezető úton, és akkor már nem merülne fel a pénzügyi szolgáltatók áttelepülésének kockázata.

Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői berlini találkozóján is felmerült a kérdés. Az elhangzottak szerint a két politikus adná alább is, ha az egész EU-ban nem lehet bevezetni a tranzakciós adót. Merkel megelégedne a 17 euróövezeti országon belüli bevezetéssel, Sarkozy pedig ennél is tovább ment, és hajlandóságot mutatott arra, hogy Franciaország akár saját maga bevezesse a Tobin-adót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG