1p
A pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadóból a kormány 37,2 milliárd forint bevétellel számol 2012-ben; ez csaknem megegyezik a 2011-es 33,15 milliárd forintos előírással - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy írásbeli válaszából. Az ugyanakkor nincs benne a miniszteri válaszban, hogy tavaly az előirányzatnak majdnem kétszerese volt a tényleges bevétel.

Tóth Csaba (MSZP) arra kért választ, elegendő játékadó-bevétel folyt-e be a költségvetésbe, valamint, hogy mikor készül el az a végrehajtási rendelet, amely a szerveralapú pénznyerő automaták működtetéséhez szükséges, és mekkora adóbevétel várható az ilyen automaták üzemeltetéséből. Matolcsy György válaszában emlékeztet arra, hogy a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvényben foglaltak alapján a helyhez kötött, szerveralapú pénznyerő automaták, a nem helyhez kötött szerveralapú pénznyerő rendszerek és az ezeket kiszolgáló központi szerver engedélyezésének, felügyeletének, üzemeltetésének részletes szabályairól kiadandó két NGM-rendelet tervezetét a törvényi háttér év eleji véglegesítése után gyors ütemben, még 2012 januárjában közigazgatási egyeztetésre bocsátotta a gazdasági tárca.

Az egyeztetés után, márciusban a tervezeteket az uniós irányelv rendelkezéseinek megfelelően a kormány bejelentette az Európai Bizottság szolgálatainál - írja a miniszter. A pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadó-bevételek esetén 2012 első félévében a várt adóbevétel várhatóan túlteljesül, míg a második félévben – a szerveralapú pénznyerő automaták várható elterjedésével – ismételten jelentős számú pénznyerő automata működik majd, ami stabil adóbevételi forrást biztosít - hangsúlyozza válaszában Matolcsy György.

Ahogy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, az év elején a NAV adataiból már egyértelműen látszott, hogy hónapról hónapra csökken a játékadó-bevétel. Enne oka részben az volt, hogy az adó miatt a legtöbb helyiségnek nem érte meg üzemeltetni a gépeket, így azok száma fél éven belül 20 ezerről 7 ezer alá zuhant. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal játékadó-bevétele januárban 6,756 milliárd, februárban 6,449 milliárd, márciusban 5,970 milliárd forint volt, míg tavaly összesen 62,464 milliárd forint gyűlt össze a játékadószámlán, ez tehát csaknem kétszerese annak az előirányzatnak, amire Matolcsy György a válaszában hivatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG