Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió bírósága.

A Bíróság megállapítja, hogy a magyar szabályozás meghaladja az uniós irányelvben Magyarország vonatkozásában nyújtott legfeljebb 50%-os kedvezményt. Ugyanígy azon nemzeti szabályok, amelyek mentesítik a jövedéki adó alól a magánszemélyek által előállított párlatot, ellentétesek az irányelvvel, mivel az irányelv nem ír elő ilyen kivételt az általános adómérték alól.

A Bíróság megállapítja tehát, hogy Magyarország nem teljesítette az alkoholtartalmú italok jövedéki adójára vonatkozó uniós jogszabályokból eredő kötelezettségeit.

Tárgyalásokat kezd az NGM

Az EU úgy döntött, hogy adókötelessé kell tenni  Magyarországon  a pálinkafőzést 50 liter alatt is. A döntést követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat a Bizottsággal és  mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai az Unió engedte kereteken belül tovább élhessenek hazánkban - reagált a Privátbankár.hu-hoz eljuttatott közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Miről szól az ügy?

Magyarországon 2010. szeptember 27-én léptek hatályba a párlatok magánfőzésére, valamint bérfőzésére vonatkozó azon jövedékiadó-szabályok, amelyek szerint adómentesen lehet saját fogyasztásra előállítani évente 50 liter 86 fokos párlatot. Ez 86 liter 50 fokos, vagy 100 liter 43 fokos párlatnak felel meg. E mennyiség fölött, illetve ha a párlatot a magánfőző értékesíteni akarja, meg kell fizetni a jövedéki adót. 

Az Európai Bizottság 2012 júniusában felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a pálinka teljes körű jövedékiadó-mentességét. Az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját ugyanis uniós jogszabály harmonizálja a belső piaci verseny torzulásainak megelőzése érdekében. Az irányelv alapján Magyarország a szeszfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket 50 százalékkal csökkentheti évi 50 liter mennyiségig.



Magyar pálinka, magyar hagyomány

A nemzetgazdasági tárca úgy érvelt, hogy a pálinkafőzés történelmi hagyományok alapján a magyarság kulturális örökségének része, Magyarország pedig - hasonlóan más uniós államokhoz - biztosítani akarja e hagyomány fennmaradását. Ezért teremtette meg a kormány - a bérfőzési szeszadó lényegi eltörlésével - a házi pálinkafőzés szabadságát. Ezzel Magyarország nem kíván többet, mint ami megillet több uniós tagállamot, így például Ausztriát, Németországot is - közölte a szaktárca. 

Az Európai Bizottság 2013. február 21-én határozott úgy, hogy az ügyet a luxembourgi bíróság elé terjeszti, mert Magyarország nem vonta vissza a vitatott intézkedéseket. A nemzetgazdasági tárca a döntést követően jelezte: a kormány nem tervezi a házi pálinkafőzés szabályainak szigorítását, és Magyarország kész arra, hogy álláspontját az Európai Bíróság előtt is megvédje.

Mivel nincs bejelentési kötelezettség, nincsenek hivatalos adatok a házi pálinkafőzésről - közölte korábban a vidékfejlesztési tárca. Becslések szerint több tízezren élnek a lehetőséggel, az így előállított mennyiséget évi 2-4 millió hektoliterfokra becsülik (1 hektoliterfok 2 liter 50 fokos pálinkának felel meg). A kereskedelmi pálinkafőzés 2012-ben 881 ezer hektoliterfok volt. Míg 2009-ben 18,5-19 millió hektoliterfok alkoholt állítottak elő összesen, addig 2010-2012-ben évi 15 millió hektoliterfoknyit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Friss
hírlevél