Úgy fogalmazott: az öt évvel ezelőtt megfogalmazott tízből csak egy javaslat nem aktuális, az, hogy 2010-re vezessék be az eurót Magyarországon.
Öt évvel ezelőtt 10 pontos javaslatcsomagot fogadott el az üzleti élet - emlékeztetett Matolcsy György. Ezek között volt a kiszámítható gazdaságpolitika, az élőmunkát terhelő járulékok megfelezése, az egykulcsos jövedelem-, a családi adózás bevezetése, a kisadók eltörlése, a kis- és középvállalkozások tőkejuttatásainak visszaállítása, közbeszerzési fordulat, a körbetartozások leállítása, a kiskereskedelemben egyhónapos fizetési határidő bevezetése, bürokráciaellenes csomag és az euró 2010-es bevezetése.
|
Varga Mihály elmondta: a gazdasági tényfeltáró bizottság dolgozik, és teljesíteni tudja, amit Orbán Viktor kért, azaz május végére, június elejére elkészíti a részjelentést. Megerősítette, hogy a tervek szerint a tényfeltáró munkával augusztusig végeznek, melynek eredménye befolyásolja majd a kormányzati munkát is. |
Szemléletváltásra van szükség, a politika teremtse meg a gazdaság számára a megfelelő körülményeket a versenyképes adórendszerrel, a vállalkozások likviditásának biztosításával - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke szerdán a Fidesz elnöke által kezdeményezett gazdasági konzultáción. A VOSZ elnöke kiemelte: a kormány munkájában a gazdaságnak prioritást kell kapnia, mert ez teremti meg a társadalmi jólét alapját.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta: a vállalkozók az egyensúly megtartása mellett a gazdaság növekedési feltételeinek megteremtését, a bürokrácia csökkentését várják. Az MKIK elnöke hangsúlyozta: a gazdaság számára az a jó, ha a kormány és a jegybank között megfelelő együttműködés alakul ki.
A hét kérdése:
A Fidesz az iskolába járáshoz kötné a családi pótlékot. Önnek mi a véleménye?
MTI
Tízből kilenc javaslat még mindig aktuális Matolcsy György leendő gazdasági miniszter szerint az öt évvel ezelőtti gazdasági témájú konzultáción megfogalmazottak közül
Masoud Pezeshkian iráni elnök megerősítette Esmail Khatib hírszerzési miniszter halálát.


