3p
A közelmúlt adóváltozásainak is köszönhetően az egyik legvonzóbb filmforgatási helyszínné vált Magyarország Európában. A nagy hollywoodi stúdiók szemében főként azzal vált csábítóbbá hazánk, hogy a produkciók teljes költségvetésének 20 százalékáról 25 százalékára emelkedett az az összeg, amit a támogatóktól kaphatnak.

A 2004-es filmtörvény olyan filmtámogatási rendszert vezetett be hazánkban, amely lehetőséget teremt a cégeknek, hogy a filmalkotások elkészítéséhez nyújtott támogatást leírhassák a fizetendő adójukból és ezzel adómegtakarítást érjenek el. A támogatott film készítői a film elfogadott költségvetésének 20 százalékáig, 2014 őszétől pedig már 25 százalékáig juthatnak az ilyen ingyenes támogatáshoz, amiért cserébe nem biztosíthatnak semmilyen szponzori megjelenést a támogatóknak.

Ezeket a mozifilmeket is nálunk forgatták

„A magyar filmtámogatási rendszer 2004 óta igen kedvező feltételeket kínál arra, hogy a nagy hollywoodi stúdiók Magyarországra hozzák nagyobb költségvetésű filmjeik forgatását. Ezek mellett persze a hazai filmes szakma kiemelkedő tudása és az alacsonyabb árak is mind közrejátszottak abban, hogy az elmúlt években olyan filmeket forgattak hazánkban, mint a World War Z, a Herkules, a Spy vagy az éppen most készülő A marsi.” – mondta el Dr. Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője. „Azzal, hogy tavaly ősztől a teljes költségvetés 25 százalékára emelkedett az igénybe vehető támogatási összeg, a nagy filmprodukciók számára hazánk nyújtja az egyik legvonzóbb adókörnyezetet Európában, hiszen a legtöbb európai országban ez az arány nem haladja meg a 20 százalékot.”

A hazai filmtámogatási rendszer idén januártól egy olyan új elemmel bővült, amely a támogató cégeknek nyújt még kedvezőbb feltételeket. Az új szabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a cégek a fizetendő adóelőlegből, vagy az adóból tegyék meg a felajánlást, amit az adóhatóság utal át a filmgyártónak. A felajánlás tehát nem jár a támogató részéről tényleges extra kifizetéssel, csupán az úgyis esedékes adóelőleget, adót kell megfizetni és nyilatkozni az adóhatóságnak a felajánlás tényéről, amit a Nemzeti Filmirodától kapott igazolással kell alátámasztani. Az adóhatóság az így felajánlott összeg meghatározott részét adóalapot csökkentő tételként mutatja ki a támogató adófolyószámláján, amely révén a támogató adómegtakarítást tud elérni.

Mi változott?

„A januártól választható adófelajánlás révén a filmgyártást támogató cégek a felajánlott összeg 2,5 – 7,5 százalékának megfelelő adókedvezményt tudnak igénybe venni, amellyel magasabb megtakarítást tudnak elérni, mintha a közvetlen támogatás után vennék igénybe az adókedvezményt, amivel legfeljebb 4,75 százalék megtakarítást tudnak elérni. Fontos figyelni arra, hogy adóévenként csak az egyik megoldást lehet alkalmazni, ezért érdemes a további támogatások lehetőségét is mérlegelve dönteni a választott módszerről. Az új adófelajánlási szabályok nem titkolt célja, hogy még jobban támogassa és fejlessze a hazai filmalkotások elkészítését, illetve hazánkat még vonzóbb helyszínné tegye nagy költségvetésű külföldi produkciók számára.” – mondta el Dr. Békés Balázs.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG