4p
Noha a NAV szerint is egyre többen térnek jó útra, és a hivatal is mindent megtesz, hogy kiszűrje azokat, akik korábban "csalafinta" dolgot csináltak.

Az idei nehéz év lesz az adóhatóság számára - nyilatkozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese az MTI-nek. Varga Árpád ennek ellenére bizakodó az első félévi bevételt látva, ami 2 százalékkal, nagyjából 100 milliárd forinttal nagyobb a tavalyi első hat havinál. Szerinte keményen meg kell dolgozni azért, hogy teljesüljön a 2013-ra tervezett 10 901 milliárd forintos - a tavalyinál 369 milliárddal magasabb - bevételi terv.

Nagy hajrában az áfa

Varga Árpád

Az áfában idén, az első félévben kis elmaradás mutatkozott, a többi adónem azonban időarányosan jól alakult: az szja-bevétel 25 milliárd forinttal, a társadalombiztosítási járulékokból származó pedig 70 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi első hat havit, ami részben kompenzálja az áfakiesést. Varga Árpád szerint az utolsó három hónap adatai az általános forgalmi adóban is előrevetítik, hogy sikerülhet a tervhez közeli bevételt elérni.

Egyre többen térnek "jó útra"

Varga Árpád szerint az operatív ellenőrzések nem támasztják alá azt a sajtóhírt, amely szerint egyre több munkáltató foglalkoztat feketén. A revizorok az előző évihez hasonló számú vizsgálatot végeztek, és nem érzékelték, hogy nőtt volna a feketén foglalkoztatottak aránya. Hozzátette: az, hogy a gazdálkodó szervezetek száma 25 ezerrel gyarapodott - 68 ezer alakult és 43 ezer szűnt meg - is mutatja, hogy egyre többen kívánnak "jó útra térni", legálisan működni.

Az ellenőrzések hatékonyságának növekedését az idén több új eszköz segítette, ezek egyike a tételes áfa összesítő nyilatkozat bevezetése a 2 millió forint feletti értékű számláknál. Több mint 700 ezer erre vonatkozó bevallás érkezett, amelyek mintegy 200 ezer adózót érintenek. Az áfaösszesítő nyilatkozatok révén mintegy 150 ezer értékesítésről és mintegy 142 ezer beszerzésről kapott információt az adóhatóság, ami segít a kockázatelemzésben - mondta. A NAV adóregisztrációs eljárása - ami kizárja, hogy köztartozással rendelkezők céget alapítsanak - is jó intézménynek bizonyult, ki lehet szűrni a gazdaságból azokat, akik korábban valami "csalafinta" dolgot csináltak - tette hozzá.

 


Az ellenőrzések fókuszában az előző évekhez hasonlóan az idén is az áfa áll, amely a megállapított adókülönbözet 86 százalékát adja. A NAV az első félévben 260 milliárd forint, a tavalyi első hat havinál 14 százalékkal több nettó adókülönbözetet állapított meg. Az ellenőrzések száma az idén némileg csökkent, az egy vizsgálatra jutó átlagos adókülönbözet azonban 268 ezerről 301 ezer forintra nőtt, az egy revizorra jutó megállapítás pedig 94 millióról 105 millió forintra. Mindkét esetben mintegy 12 százalékos az emelkedés, ami az ellenőrzésre való kiválasztás hatékonyságának javulását mutatja - ismertette Varga Árpád.

 

Az adótartozásról és a túlfizetésről is értesítőt küld a NAV. Lesz, aki csak folyószámla-kivonatot, és lesz, aki késedelmi pótlék értesítőt kap, legkésőbb október végéig. További részletek

Nem akarunk fizetni

A hátralékok összege változatlanul rendkívül magas, június végén 541 milliárd forint volt, ebből 365 milliárd forintot a vállalkozások, 176 milliárdot a magánszemélyek halmoztak fel. Az összes hátralék összege stagnál, szerkezete azonban átrendeződött, a gazdálkodók tartozása mérséklődött, míg a magánszemélyeké emelkedett. Június végén 1 574 100 - az egy évvel korábbinál mintegy százezerrel több - adózónak volt köztartozása. Ebből mintegy 1,2 millió magánszemély, a többi gazdálkodó szervezet, a növekedés a magánszférának tulajdonítható. Az első félévben a NAV 540 ezer inkasszót bocsátott ki a tartozások behajtására, 20 ezer ingó-végrehajtásra és 40 ezer jövedelemletiltásra került sor. Egyre több végrehajtási eljárást kell indítani annak érdekében, hogy beszedjék a tartozásokat - fejtette ki az elnökhelyettes.

24 trafikost visszautasítottak

A NAV 5325 vámhatósági engedélyt adott ki a trafikosoknak, 3 még elbírálás alatt van, 24 kérelmet pedig visszautasítottak, mert nem feleltek meg az eljárási szabályoknak. Egy-egy kirívó esetben az engedélyezési eljárások során végzett utólagos vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy szabálytalan, a dohánybolt jogszabályi feltételeknek meg nem felelő üzletek is kaptak engedélyt (például konténer dohánybolt), ezekben az esetekben visszavonták a vámhatósági engedélyt, de ez nem érintette a jogosult koncesszióját. Az adóhatóság eddig nem tapasztalta, hogy a dohányáruk illegális behozatala emelkedett volna. A belföldi fogyasztásra szánt illegális dohánykereskedelem arányát jelenleg a legális piac 5,8 százalékára becsülik - ismertette Varga Árpád.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG