1p
Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két éven belül beérik, és a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.

Balog Ádám a Joint Venture Szövetség adókonferenciáján elmondta, hogy a kisvállalati adóban (kiva) még elképzelhető kisebb módosítás, a visszajelzések alapján ugyanis az áttérés folyamatában vannak korlátok. A munkajövedelmekhez kapcsolódó szocpol kedvezmények nagyon kedvezőek sok vállalkozás számára, a kivában azonban nem kapják meg, lehet, hogy itt is lesznek változások - jelezte.

A feketegazdaság 2000 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz

Az adócentralizáció a helyettes államtitkár szerint 2013-ban sem lesz lényegesen magasabb a 2005-2012 között jellemző 38-39 százaléknál. Úgy vélekedett, hogy Magyarország ezzel nagyjából illeszkedik a főáramlathoz, ám a régiós versenytársak közül kilóg a GDP-hez mérten magasabb arányával. Az utóbbi egyik okát a magas adósságszolgálatban jelölte meg, ez szerinte 1-3 százalékpontot magyaráz a különbségből.

Kiemelte továbbá, hogy Magyarországon gyakoribb a munkajövedelmek eltitkolása: mintegy 1,2 millió fő dolgozik a minimálbér környékén, illetve alatta, kétszer annyian, mint Csehországban. A feketegazdaság 2000 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz, ebből mintegy 1500 milliárd forint a bérekhez köthető - mutatott rá.

Célzott kedvezmények lehetnek

Az szja-ban a második kulcs eltörlése csökkenti a marginális adóterhet a magasabb jövedelmű sávokban, ezért több munkára ösztönöz. Az adójóváírás a helyettes államtitkár szerint túl sokba került, visszaélésre adott lehetőséget. Hosszabb távon a célzott kedvezmények rendszerét szeretnék bevezetni, erre példaként a fiatalok, idősek, valamint a gyesről, gyedről visszatérők támogatását említette.

A feketegazdaság a visszaszorítása a cél

A feketegazdaság visszaszorítására több adóeszközt is bevetnek a jövő évtől, ezek között említette Balog Ádám az áfaösszesítő bevezetését, a pénztárgépek bekötését az adóhivatalhoz, a fedett próbavásárlásokat, a fordított áfa kiterjesztését (sertés, félsertés, takarmány) és a készpénzes fizetés korlátozását.

Mindez nem biztosítja azonban a kieső bevételek pótlását, ezért emelik a fogyasztási, forgalmi típusú adókat, megadóztatják a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatokat. Ez szükséges ahhoz, hogy a többi adóterhet csökkenteni lehessen, és egészséges adószerkezet alakulhasson ki - hangsúlyozta.

Az adóalap szélesedik, többek között a cafeteria adózási szabályainak módosításával, a cafeteriát azonban a helyettes államtitkár szerint meg kell tartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG