Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Az Állami Számvevőszék méltányolja, hogy uniós csatlakozásunk óta először készült olyan büdzsé, ami tartani akarja a Brüsszel által elvárt hiánycélt - mondta az ÁSZ-elnök
Az előző tervezetnél jobb, de még volna mit javítani rajta - így jellemezte a 2011-es büdzsé tervezetét Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Duna Televízió szerda reggeli műsorában. Az ÁSZ-elnök szerint a bevételi oldalon, főleg az adók tekintetében több bizonytalan elem is van, ugyanakkor stabil kiadási oldalt találtak; az pedig mindenképpen értékelendő, hogy uniós csatlakozásunk óta először készült olyan büdzsé-tervezet, amely be kívánja tartani az EU által meghatározott államháztartási hiánycélt.

Évek óta gond van - az ÁSZ felől nézve - a költségvetési tervezetekkel; nem egészen átláthatóak, nem érkeznek meg hozzájuk időben a megalapozó törvények; van, hogy egy egész bevételi tömegről nem tud véleményt mondani a számvevőszék – ismertette a büdzsé vizsgálatának hátterét és a korábbi évek tapasztalatait Domokos László, a számvevőszék elnöke. “Azt tudom mondani, hogy jobb, mint az előző évi tervezet volt, de lehetne jobb is, van rajta mit javítani”- jellemezte összegző mondattal a jövő évi költségvetés tervezetét az ÁSZ-elnök.

 A vélelmezésekkel nem tud mit kezdeni az ÁSZ

Idén legfőbb gondjuk, hogy választási évben készült a költségvetési tervezet, az adótörvények “sincsenek még a végén”, így nagyon rövid ideje maradt a számvevőknek a tervezet elbírálására. A helyszínen egy hétig tartózkodtak - igaz, akkor száz fővel -, a törvényjavaslat parlamentnek történt benyújtása után pedig újabb egy hetük maradt a dokumentum véleményezésére.

Az adók estében jó néhány “törvényi sort” nem tudtak értékelni; ez most egyharmadnyi arányt tett ki – igaz, tavaly még kilencvenhat százalékról nem tudott véleményt mondani a számvevőszék - fejtette ki Domokos László.
Jövőre nagy kockázatúnak látja az ÁSZ például a társasági nyereségadó területét. Itt ugyanis komoly kedvezményeket adott a kormányzat, főleg a KKV-szektor részére, de a változás háttérszámításai nem készültek el, így nehéz megítélni, mekkora bevételcsökkenést okoz majd be a központi költségvetésben,nem lehet tudni, milyen lesz a hatása. “Azzal, hogy milyen vélelmezések vannak e tekintetben, nos, azzal a számvevőszék nem tud mit kezdeni” - mondta az elnök

A másik bizonytalan kérdés: a nemzeti jövedelem, a GDP változása hogyan hat majd az általános forgalmi adó bevételekre, illetve a nyugdíjjárulékok befizetésénél.

Összességében az adóbevételek felénél, negyvenhat százalékánál tudta azt mondani az ÁSZ, hogy azok megalapozott bevételi-tervek; a többinél pedig felhívták a képviselők figyelmét, hogy a törvény tárgyalása során a szakbizottságokban tisztázzák az adónemek bevételi számainak megalapozottsági szintjét.

Az adók területén nagy mértékben új adószerkezeti bevételi oldallal kell számolni, amelyeknek hiányoznak a pontos megalapozó számításai. “A különadók vonatkozásában a bevételi oldal több tekintetben bizonytalannak ítélhető meg” - példálózott az ÁSZ elnöke

Alátámasztó törvényekre várnak a számvevők

Számos esetben várnak még alátámasztó törvényeket, ún. salátatörvényeket, amelyek a büdzsé jövő évi végrehajtását hivatottak szabályozni – ezek egy részét még be sem nyújtották, a kormány erre a hétre ígérte az előterjesztésüket – derült ki a beszélgetésből. “A számvevőszék azt tudta mondani a képviselőknek, hogy ezek a területek még fehér foltok, amelyeket csak a nevezett törvények konkrét benyújtása után lehet megítélni. Akkor, amikor az illetékes parlamenti szakbizottságok megtárgyalják – ott kell majd számon kérni a számok megalapozottságát” - mondta Domokos László, hozzátéve: ezek között több, az adó területén kívülre eső tétel is található.

Stabil kiadási oldal, betartott uniós hiánycél

A büdzsé kiadási oldalán ugyanakkor egy viszonylag stabil szerkezetet találtak a számvevők. A korábbi évekhez képest nincs lényeges elmozdulás, ezért ott könnyebb is volt megítélni a kockázatokat, amelyekből kevesebb is van, mint a bevételi oldalon.

Az önkormányzati szférát érdemesnek tartotta kiemelni Domokos László. Az itt várható 4,5 százalékos növekedés a 2010-es reálszintet "hozza" a jövő évben, hiszen 3,5 százalék körüli áremelkedéssel számol a kormányzat. “Ez jól hangzik, de az előző években felhalmozódott önkormányzati problémák, a bevételi és kiadási oldal egyensúlyának hiánya tovább viszi a rendszert, de nem romlik” - jellemezte az ágazatban várható folyamatokat az ÁSZ-elnök.

Kiemelte ugyanakkor: a számvevőknek értékelniük kell, hogy a büdzsé tervezete jövőre három százalék alatti hiánnyal számol. “Ez jelentős dolog, hiszen Magyarország ellen az uniós csatlakozása óta mindig is túlzott deficit-eljárás, egyfajta büntető eljárás folyt az EU-ban; ez rombolta tekintélyét, megbízhatóságát, ennek okán mindig magasabb kamatfelárat kellett fizetni az országnak. Most viszont olyan terv készült, ami az elsődleges egyenlegében – az oktatás, egészségügy, igazgatás vonatkozásában – megtakarít; de kockázatok a bevételi oldalon megfogalmazódnak” - szögezte le Domokos László.

Leépítés a közszférában – a menetrend még nem átlátható

Ami a közszférában tervezett leépítéseket illeti, ezek előkészítettségéről az ÁSZ-elnök úgy nyilatkozott: a részleteit nem látják. Nem tudni, hogy fűnyíró elv szerint valósul-e meg – tehát egyformán csökken-e minden területen -, vagy esetleg lennének egyes területek,ahol tíz százalékot meghaladná a leépítés aránya, míg más területeket esetleg nem is érintene.

“Mindez még nem átlátható, ennek az oka pedig az, hogy a kormányzat az egyes tárcákra bízta a részletek meghatározását. A tervezési körirat szerint, amit az ÁSZ vizsgált, a háttérintézményeknél tíz százalékos, a többinél pedig öt százalékos visszalépést kell megtervezniük az egyes ágazatoknak. De hogy ezen belül hogyan fog megtörténni, még nem látható a képviselők számára” - jelentette ki Domokos László, aki egyébként hosszú vitára számít ebben a vonatkozásban, ami egyben számos, ma még nem ismert részletkérdés tisztázására ad majd lehetőséget a képviselőknek az Állami Számvevőszék elnöke szerint. 

Privátbankár

Címkék: Adó

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG