Az ukrán határszakaszon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március elejétől fokozottan ellenőrzi az üzemanyag vám- és adómentes, magáncélú behozatalát. A NAV ellenőrzi, hogy az üzemanyag-behozatal kizárólag alkalmi jellegű-e, személyes használtra hozzák be, és azt, hogy a behozott üzemanyagnak sem a jellege, sem a mennyisége nem utal-e kereskedelmi mennyiségű behozatalra. Abban az esetben, ha a feltételek valamelyike nem teljesül, az üzemanyag csak jövedéki adó és általános forgalmi adó megfizetése után hozható be Magyarország területére.
Az adatok alapján a gázolajforgalom a régióban az előző év azonos időszakához képest 5,61 százalékkal nőtt. Ez különösen jó eredmény az országos adatok tükrében, hiszen az országos átlagos változáshoz képest 7,1 százalékkal emelkedett a gázolajforgalom az észak-alföldi megyékben, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4,3 százalékos növekedést mutat, míg országosan az értékesített gázolaj mennyisége ugyanezen időszakban 1,52 százalékkal csökkent.
A vizsgált adatok szerint az országos visszaesés mind a benzin, mind a gázolaj forgalom tekintetében 2012 márciusában továbbra is megfigyelhető, amely az üzemanyag árak folyamatos emelkedésének hatása. Ugyanakkor az országos visszaesés ellenére az Észak-alföldi régióban, továbbra is tapasztalható egy erőteljes dinamikájú növekedés, ami szezonális hatásokkal nem magyarázható.
A magyar-ukrán határon áthaladó utasforgalomban ugyancsak változások figyelhetők meg, éves összehasonlításban Ukrajna felől belépő gépkocsik számában 24 százalékos visszaesés tapasztalható, míg a behozott üzemanyag mennyisége 32 százalékkal csökkent. A forgalom visszaeséséből következik, hogy jelentősen, 46 százalékkal csökkent az ukrán határszakaszon a várakozási idő.
A NAV kiemelte, hogy a határon bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az üzemanyag forgalmazás a határról a legális üzemanyagtöltő állomások irányába tevődik át, ezért a továbbiakban is fokozottan fognak ellenőrizni.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
körülbelül 1 órája
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
2 órája
-
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
11 órája
-
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
12 órája
-
Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
12 órája
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
13 órája
-
Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
13 órája
- Félmillió embert figyelmeztet a NAV, hogy idén ne felejtsék el kiegészíteni az adóbevallást
- „Durva volt” – Harapófogóba került Orbán Viktor, mégsem engedett
- MNB-székház: elképesztő pénzszórásra derült fény
- A szokásosnál korábban érkezik a nyugdíj a választás hónapjában
- Kiskorú megalázása miatt kapott bírságot a TV2, de Balázsékat is nagyon megszórta a Médiatanács
- Felmondások a Nyírő Gyula Intézetben: várólistán a 19 pszichiáter
- Az Otthon Start újabb hulláma előtt még örülhettek a vevők a lakáspiacon
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
46 ezer pont közelében a mutató.
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Brüsszel és Tokió közös fellépést sürget.
Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz.
-
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50
További hírek >
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
2026. március 19. 17:22
-
Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
2026. március 19. 10:34
-
Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
2026. március 19. 09:50
-
Nem várt ajánlatot kapott Törökország az Európai Uniótól
2026. március 19. 08:36
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
2026. március 19. 18:51


