A pénteken elfogadott telefonadót a szolgáltatók, ahogy tehetik az ügyfelekre terhelik, és ez bizonyos csoportokat rendkívül hátrányosan érint majd - tudtuk meg a SciamuS telekommunikációs tanácsadó cégtől.
Különösen nagy terhet jelent az új adó a szolgáltatóknak, hiszen 2012 második felében „dupla adó” sújtja őket, a válságadót még fizetniük kell és már fizetik a telefonadót is. A törvény értelmében a szolgáltatók rövid távon nem terhelhetik át az új adót az előfizetőkre, a meglévő szerződéseiket nem módosíthatják, de ez hosszú távon elkerülhetetlen.
Vége a 0 forintos számlacsomagoknak?
A július 1-jétől hatályos törvény értelmében a csoporton belüli hívásokat, a kék és zöld számokat is terheli adó, ami 3 csoportot biztosan hátrányosan érint. Az adó hatására a szolgáltatók vagy megszüntetik a csoporton belüli, gyakran 0 Ft-os perdíjat vagy a látványos áremelést elkerülendő, a havi díjat emelik, a szakértők szerint ez akár 50%-os drágulással is járhat.
Azon intézmények, vállalatok, akik nem használnak vezetékes telefont, hanem csoporton belüli hívásokkal oldják meg a kommunikációt munkaidőben, szintén nem járnak jól. Pedig az esetek többségében ezt azért teszik, mert ez az egyetlen megoldás. A munkavégzés helye változik, gyakran hirtelen, illetve kiemelt jelentősége van annak, hogy minden esetben elérhetőek legyenek a munkatársak. Ebbe a csoportba tartozik jó néhány kórház, akiket kifejezetten hátrányosan érint majd a módosítás, kommunikációs költségeik lényegesen nőnek.
Hátrányosan érinti továbbá a dolgozói és családi csomagokat, vagyis a munkavállalókat és családjaikat, akik eddig ingyen beszélhettek egymással, a jövőben ezt lényegesen drágábban tehetik meg.
Az ügyfélbarát vonalak után is fizetni kell
A kék és zöld számok (vagyis a helyi tarifával, illetve az ingyen hívható számok) szintén adókötelesek, amely azon szolgáltatókat (bankokat, közmű szolgáltatókat) terheli, akik ügyfélbarát ügyfélszolgálatot üzemeltetnek.
A SciamuS jogértelmezése szerint a skype és más internet alapú telefonhasználat nem lesz adóköteles, hiszen a törvény szerint telefonszolgáltatásnak minősül a belföldi vagy nemzetközi számozási tervben szereplő hívószám vagy hívószámok, és ez a skype-ról alapbeállítások esetén nem mondható el. Az adó a nemzetközi hívásokat természetesen terheli, nem terheli azonban a magyarok külföldi roaming díjait.
A tanácsadó cég szerint a telefonadó rendkívül káros az egész magyar gazdaságra.
A telefonadó több csoportot is hátrányosan érint. Azok a családok, cégek akiknek tagjai eddig ingyenesen beszéltek egymással, most majd fizethetnek: vagy az előfizetés díja duplázódhat meg, vagy a 2 forintos adót terhelik rájuk. Hiába a kormány akarata, az újabb plusz adót velünk fizettetik majd ki a szolgáltatók.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tel-Avivban ettől is ki fognak borulni – újabb ország léphet
6 perce
-
Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
35 perce
-
Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
körülbelül 1 órája
-
Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
körülbelül 1 órája
-
A falba fogja verni a fejét, ha eddig nem váltott eurót
2 órája
-
Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten
2 órája
-
Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
2 órája
Mfor.hu Top24
- Nem akármilyen céget vásárolhat fel a 4iG csoport
- Itt a Revolut újabb nagy dobása
- Hatmilliárdos állami támogatást kap egy cég a beruházásához
- Karácsony Gergelynek nem akármilyen jelenése van pénteken
- Átlépte a forint a határt, és nem volt benne köszönet
- Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése
- Érdekes bejelentést tett az iváncsai akkugyár
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány 2025. július 27. 16:10
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Tel-Avivban ettől is ki fognak borulni – újabb ország léphet
Már a harmadik G7-es állam döntött így.
6 perce
Makro / Külgazdaság
Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Navracsics: szeptembertől 15 százalékos béremelés a kormánytisztviselőknek
06:58
-
Orbán Viktor: Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálati dolgozók
16:38
-
Több napra leáll az MBH Bank rendszere – ez várható
10:56
-
Sior: rajzok haza 14.
09:49
-
Dübörgő turizmus? – Az egri valóság alulnézetből
07:53
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
2025. július 30. 10:51
-
Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten
2025. július 31. 07:09
-
Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
2025. július 30. 16:03
-
Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
2025. július 30. 10:33
-
Meloni kiakadt az oroszokra, bekérették a nagykövetet
2025. július 30. 19:43
