1p
A tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét.

Matolcsy az újabb adócsomagról azt mondta: azt sokkal inkább lehet "adócsokornak" nevezni, mivel alapvetően olyan adókönnyítésekről van szó, amelyek vagy az adórendszerben lévő terheket csökkentik, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által az adóhatékonyság ügyében tett lépéseket teszik egyszerűbbé. A vállalkozások azt fogják érezni az adókkal, az illetékekkel vagy az adózási kapcsolatokkal összefüggő sok területen, hogy könnyebbé vált az élet.

A kormány újabb, közel háromszáz paragrafusból álló adócsomagot készít: kivégzik a félszuperbruttót, a házastársaknak sem kellene haláladót fizetni, a fiatalok első lakáshoz jutását segítenék. A cégeknek is kitaláltak néhány egyszerűsítő, könnyítő intézkedést. Részletek >>>

A miniszter szerint azzal, hogy véglegessé, teljessé teszik az egykulcsos arányos 16 százalékos adórendszerre történő átállást, ami szintén benne van a programban, 100 milliárd forinttal több pénzt hagynak a családoknál, ami szintén segíteni fogja a vállalkozókat, mert több lesz a vásárló - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciája után.

A fedezeteket firtató kérdésre azt válaszolta, hogy minden, ami a bürokráciát csökkenti, a vállalkozókról terhet vesz le, ingyen van az állam szempontjából. A családoknál maradó 100 milliárd forintot betervezték a 2013-as költségvetésbe - mondta.

Arra a kérdésre, hogy milyen költségvetési kiigazításra lesz szükség a kormány és a nemzetközi szervezetek költségvetési hiányra vonatkozó számításaiban lévő 300-350 milliárd forintos eltérés miatt, amelyről Varga Mihály beszélt hétfőn, kijelentette: két szempontból is van eltérés. Az egyik különbség az, hogy a kormány a jövő évi költségvetést 3 százalék alatti hiánnyal, nagyon szilárdnak látja, míg a másik fél még nem látja ezt ilyen pozitívan. A miniszter szerint eltérőek az álláspontok arról is, hogy ki milyen intézkedéseket tartana szükségesnek. Hozzátette: a főtárgyaló a napokban még nyilatkozni fog erről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG