2p
Az idén is számos eljárást indított az adóhatóság a köztartozások beszedésére, így pénzt vont el, vagyontárgyakat foglalt le - köztük sírkövet és esküvői ruhát - vagy ingatlanokat árverezett el.

A Magyar Nemzet azt írja: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei az idén szeptember végéig az elmaradt közterhek behajtása érdekében nagyjából 240 ezer esetben kerestek meg magánszemélyeket, a kiegyenlítetlen tételek meghaladták a 100 milliárd forintot. A vállalkozóktól a NAV összesen 788 milliárd forint közterhet igyekezett beszedni a mintegy 400 ezer eljárás során.

A kilenc hónap alatt ez egyes eljárásokban 1,1 millió különféle intézkedést rendeltek el. Az inkasszók száma megközelítette a 800 ezret. A NAV 107 ezer alkalommal munkabérletiltáshoz folyamodott, ám tíz esetből négyben nem volt az érintett személynek olyan legális jövedelme, amelynek egy részét az államkasszába irányíthatták volna.

A hatóság számos alkalommal az adósok ingóságainak lefoglalását is elrendelte, így került például a hivatalhoz gránit síremlék, esküvői ruha, zenegép, kovácsoltvas kapu vagy éppen nagy mennyiségű napszemüveg. Nagyjából 20 ezer esetben különféle ingatlanokat is lefoglaltak - írja a Magyar Nemzet.

Szeptember végén 1 171 000 magánszemély tartozott kisebb-nagyobb összeggel az államnak, a működő társaságok közül pedig 350 ezernek volt elmaradása. Az érintett polgárok összesen 178 milliárd forint befizetését mulasztották el, a vállalkozói szféra tagjaitól pedig együttesen 321 milliárd forintot várt a múlt hónap végén.

Nemrég tette közzé azokat a frissített listákat a NAV, amelyeken a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve a több mint 10 millióval tartozó magánszemélyeket sorolja fel. A listán ismerős nevek, zenész, ex-politikus és milliárdos is akad >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG