Az adószakértő az MTI kérdésére elmondta: a mostani kormánydöntést megelőzte a tavalyi adóamnesztia meghirdetése, amelynek eredményeként 2012. november végéig mintegy 67 milliárd forint összegű vagyont hoztak vissza, ami a 10 százalékos adóval 6,7 milliárd forint adóbevételt eredményezett. Hozzátette: tudomása szerint a kormány azzal számolt, hogy az adóamnesztia keretében 1000 milliárd forint kerül vissza Magyarországra.
Az adózatlan jövedelmek utolérése igen kívánatos cél - mondta az adószakértő, ugyanakkor kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar adóhatóság hogyan fog hozzáférni a svájci bankszámlákon tartott magyar eredetű összegekhez.
Egy-két éven belül biztosan nem sikerül hazahozni az adóelkerülési céllal külföldre vitt pénzeket, amelyekre a kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót kívánnak kiróni - reagált Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a kormányülés szünetében szerdán tett bejelentésére.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Messiás-váró hangulatban a forint árfolyama
13 perce
-
Lázba hozta az Nvidia a világot
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor nagyon megijedt: kormányrendeletet adott ki róla
körülbelül 1 órája
-
Megnőtt az esély az ukrajnai háború lezárására – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal
2 órája
-
Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
12 órája
-
Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
12 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
12 órája
Mfor.hu Top24
- Kunetz Zsombor: „Ritkán látni, hogy valaki ellen ennyire egységesen állna ki egy szakma”
- Hosszú idő után szívet melengető hírt hozhat a brüsszeli posta
- Fülig érhet a szája, ha estére hagyta az euróváltást
- Göd: újabb durva dolgok derültek ki
- Bepánikolt a kormány: rendeletet adtak ki
- Felfüggesztették egy dél-koreai cég veszélyesanyag‑kezelési tevékenységét Sóskúton
- Váratlan fordulat: jelentős devizaadósságot vett fel a magyar állam
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Messiás-váró hangulatban a forint árfolyama
Erősödött a forint, már csak 375 forint az euró.
13 perce
Részvény / Deviza / Áru
Lázba hozta az Nvidia a világot
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói szerdán.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
-
A világ vezető hírügynöksége is a magyar választásokkal foglalkozik
05:25
-
Több százezer forint nem közismert támogatás fiataloknak
16:57
-
Az internetkalózok ma már nem feltörik a rendszereket, hanem ellopják a belépési kódokat
16:01
-
Trump évi ezer dollár-nyugdíj előtakarékossági hozzájárulást adna a dolgozóknak
14:06
-
Megújul az Osztrák–Magyar Monarchia legendás Riviérája
13:25
Turizmus Online cikkei
-
Döntöttek a katalánok: megduplázzák a turisztikai adót
06:36
-
A versailles-i kastélyból igazolt új vezetőt a Louvre
06:33
-
Húsvéttól újra látható a jeruzsálemi Szent Sír barokk mása
05:31
-
Snowboardos világsztárok törökországi havas lejtőkön – világkupa-futam Erzurumban
05:16
-
Digitális uralom jön a budapesti jegyrendszerben
05:05
A vidék hírei
-
Kétségbeesett helyzetben a Fidesz: Mirkóczki Ádám is felvette az ajánlóíveket Egerben!
17:22
-
Rekordszámú résztvevővel zajlott az Alpesi Sí Diákolimpia a Mátraszentistváni Síparkban
14:35
-
Medián vs. Nézőpont: egymásnak ellentmondó számok, éles politikai reakciók, Orbán is beszállt
14:14
-
Bódis, Pajtók, plakáttenger, ajánlásgyűjtés és biomassza - beszélgetés fontos kérdésekről
12:24
-
Megkezdődött a Tündérparti lépcsősor felújítása
09:39
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
2026. február 25. 14:34
-
Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
2026. február 25. 11:30
-
Tényleg nem is olyan magas az államadósságunk, de van egy kis gond
2026. február 25. 08:25
-
Orbán Viktor nagyon megijedt: kormányrendeletet adott ki róla
2026. február 26. 06:20
-
Elindul Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása, óriásit nőhet a kapacitás
2026. február 25. 12:15

