3p
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan az adóhatóság, majdnem minden nyolcadik esetben találtak is valami hiányosságot. Mivel az adatok beérkeznek a központba, sokszor a székből sem kell felállni, és már látszik is, ha valami gyanús. 15 százalékkal több áfa folyt be a költségvetésbe.

Máris fehéredik a gazdaság

Jelenleg 143 048 pénztárgép van bekötve a NAV rendszerébe. Arra a kérdésre, érződik-e már az áfabevételeken az online kasszák bekötésének hatása, az adóhatóság közölte: a teljes kereskedelmi szektor 55 milliárd forinttal (15 százalékkal) teljesített jobban 2013 azonos időszakához képest.

Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az esetek 12 százalékában, azaz háromezernél talált valamilyen hiányosságot és 260 millió forint bírságot szabott ki

A NAV a célzott kiválasztással a számla- és nyugtaadási kötelezettség végrehajtását ellenőrzi. Gyanúsnak találja például, ha rendszertelenül érkeznek a számlák, például egyes napokon sok, más napokon egy sem. (Nemrég éppen ez a jelenség buktatta le egy söröző pultosait, akik csak akkor használták a kasszát, ha a főnök a közelben volt, egyébként pedig saját zsebre dolgoztak - részletek >>)

Mit vizsgál az adóhatóság?

Az állami adóhatóság az online pénztárgépekhez kapcsolódóan elsősorban azt vizsgálja, hogy az adózónak az általa ténylegesen végzett tevékenység alapján van-e pénztárgép-használati kötelezettsége, a pénztárgéphasználatra kötelezett adózó határidőben igényelt-e üzembe helyezési kódot az erre rendszeresített nyomtatványon, és intézkedett-e online pénztárgép beszerzéséről.

Amennyiben már üzembe helyezték az online pénztárgépet, a NAV egyebek között azt ellenőrzi, hogy az milyen típusú gép, rendelkezik-e érvényes forgalmazási engedéllyel, bejelentették-e az üzemeltetés helyét, rendeltetésszerűen használják-e, található-e rajta manipulációra gyanút adó jel, sérülés, továbbá, hogy az adózó rendelkezik-e pénztárgépnaplóval, azt a helyszínen tartja-e, megfelelően vezeti-e, sor került-e a szigorú számadás alá vonására.

Gyakori hibák: pötyög valamit, de nem lesz belőle semmi

Gyakori hibának számít, hogy egyes tételeket nem ütnek be a pénztárgépbe, vagy megszakítják a nyugtát. A legtöbb szabálytalanságot a kávézókban, kocsmákban, vendéglátóhelyeken tapasztalják az ellenőrök - közölte az adóhatóság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG