Miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint radikálisan nőtt a pénzmosás elleni bejelentések száma, a hivatal a bankok kötelezettségévé tenné, hogy ellenőrizzék a stabilitás megtakarítási számlára érkező pénzek tisztaságát - írta a Napi Gazdaság.
A lap azt írta, hogy egyes vélekedések szerint a bankoknak nehezen megoldható többletfeladatot jelenthet a stabilitás megtakarítási számla. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint ugyanis azt, hogy a számlán elhelyezett pénzek milyen forrásból származnak, a betét befogadásakor a hitelintézet köteles ellenőrizni a pénzmosás elleni törvény rendelkezései szerint.
Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, ezeknek a számláknak az egyik legfontosabb része, hogy az arra befizetett legalább ötmillió forint eredetét senki sem vizsgálja. A pénz ugyanis a befizetés pillanatában megszerzett jövedelemnek minősül.
Majdnem duplázódott a bejelentések száma
A Napi Gazdaságnak ugyanakkor a bankok azt mondták, hogy a pénzmosás járulékos bűncselekmény, amelynek elkövetéséhez az kell, hogy valaki elkövessen egy elsődleges bűncselekményt (például: adócsalás, fegyvercsempészet, kábítószer-kereskedelem), majd az abból származó pénzt próbálja “tisztára mosni”, azaz legális forrásból származónak feltüntetni (klasszikusan a bankrendszeren vagy egyéb más vállalkozásokon keresztül). A fentiek okán az smsz nem mentesít az adóvizsgálat lefolytatása, illetőleg a büntetőjogi felelősségre vonás alól − vagyis az erre a számlára történő befizetést ugyanúgy pénzmosás-megelőzési vizsgálat alá kell vetni, mint minden más ügyféltranzakciót.
A NAV adatai szerint 2013 első félévében több mint 80 százalékkal, 6 160-ra nőtt a pénzmosás elleni törvény okán tett bejelentések száma, amelyek több mint 90 százaléka érkezett bankoktól. Arra, hogy mi okozhatta a bejelentések számának radikális növekedését, nem tér ki a jelentés. Új eljárást 15 esetben, 67 bejelentés kapcsán indított a hatóság, folyamatban lévő ügyekhez 300 esetben, 1922 bejelentés érkezett. Külföldi hatóságokhoz 92 bejelentést továbbított a NAV, míg a pmt. alapján az elmúlt év első hat hónapjában 66 esetben függesztették fel az ügyleti megbízást.
Az adóhatóság a bankoknak adna pluszmunkát.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
6 perce
-
Jó hír érkezett New Yorkból
44 perce
-
Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
körülbelül 1 órája
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2 órája
-
Valami fontos zajlik a pesti parketten
2 órája
-
Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
2 órája
-
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
3 órája
Mfor.hu Top24
- Brutális szakemberhiány és tárgyi hiányosságok: kormányhivatali jelentés rántotta le a leplet a szociális szféra válságáról
- Ezt a Revolut-csomagot választják a legtöbben
- K-Monitor: új kormány, régi reflexek a közbeszerzéseknél
- Autóipari háttérrel jutott milliárdos lélegeztetőgép-megbízáshoz egy frissen alapított cég
- A választások utáni kirúgások növelik a munkanélküliséget?
- Zelenszkij nagy bejelentést tett a háború lezárásáról
- Huszonegy év után lehet valóban szabad szenteste napja
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Baka András a tengerentúlon tartózkodik.
6 perce
Részvény / Deviza / Áru
Jó hír érkezett New Yorkból
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
44 perce
Részvény / Deviza / Áru
Valami fontos zajlik a pesti parketten
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Üzent a NAV a dízeltmogatásra jogosultaknak
15:49
-
Nem sok parlamenti helyet kapott a Putyin által engedélyezett udvari ellenzék az orosz választóktól
15:31
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
-
Csak tippelget a világ, mi értelme volt az amerikai és a kínai elnök találkozójának
12:20
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
2026. szeptember 24. 18:20
-
Ismert név távozik az MBH Banktól
2026. szeptember 24. 20:15



