Mind a munkaadói, mind a munkavállalói érdekképviseletek egyetértettek abban, hogy a munkabér ne változzon a szabadsággal érintett hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától függően. Ennek megfelelően rövidesen megkezdődik az elfogadott szabályozási iránynak megfelelő új normaszöveg kidolgozása - tudatta a gazdasági tárca szerkesztőségünkkel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábban is jelezte, kész arra, hogy a munkaadók, a munkavállalók és az egyéb jogalkalmazók visszajelzései alapján az érdekképviseletekkel és más szakmai szervezetekkel közösen áttekintse a hatályos szabályozást és a tárgyalások eredményeként, ha szükséges kezdeményezze a távolléti díjjal kapcsolatos előírások módosítását.
A távolléti díj jelenlegi szabályai kapcsán közzétett módszertani útmutatóban foglaltak ugyanakkor a szaktárca jogértelmezését és álláspontját tükrözik, amely az Alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében nem bír jogi kötelező erővel, ezáltal értelemszerűen nem járhat a jogbiztonság elvének sérelmével sem. A tárca álláspontja változatlan, miszerint a munkabér a szabadság miatti távollét következtében sem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege.
Fontos ismételten kiemelni, hogy a törvény által megadott számítási mód alkalmazása nem kötelező. A Munka Törvénykönyve az ettől való eltérést a munkavállaló javára munkaszerződésben, illetve egyébként a kollektív szerződésben lehetővé teszi.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
30 perce
-
Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
körülbelül 1 órája
-
Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
2 órája
-
Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
3 órája
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
3 órája
-
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
13 órája
-
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
14 órája
- Félmillió embert figyelmeztet a NAV, hogy idén ne felejtsék el kiegészíteni az adóbevallást
- Kiskorú megalázása miatt kapott bírságot a TV2, de Balázsékat is nagyon megszórta a Médiatanács
- Nagyon dühös emberek várják Orbán Viktort Brüsszelben, de nem sokat tehetnek vele?
- Megnyitja a pénzcsapot a kormány, segítséget kap a bajba került ágazat – ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Magyarország elkezdte felélni stratégiai üzemanyagkészleteit
- A szokásosnál korábban érkezik a nyugdíj a választás hónapjában
- Az Otthon Start újabb hulláma előtt még örülhettek a vevők a lakáspiacon
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
A BUX enyhe emelkedéssel nyithat.
Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Éjszaka 340 alá ment az árfolyam.
Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
46 ezer pont közelében a mutató.
-
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50
További hírek >
-
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki szavazókat elsősorban az Orbán-rendszer kritikája motiválja
05:27
-
Nem akarnak vállalkozni a magyarok
16:55
-
Hogyan fektess AI részvényekbe?
16:14
-
Haldoklik Teherán világhírű bazárja
15:04
-
Jelentősen drágul Magyarország hiteleinek finanszírozása
14:02
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
2026. március 19. 17:22
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
2026. március 20. 05:51
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
2026. március 19. 18:51
-
Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
2026. március 19. 10:34
-
Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
2026. március 19. 09:50


