Az adóhatóság 2010. január 1. és 2013. III. negyedéve között 3 027, az adóteljesítménye alapján kiemelt adózónak minősülő társaságot ellenőrzött, a bevallások utólagos vizsgálata során összesen 117 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, illetve 34 milliárd 990 millió forint adóbírságot szabott ki - közölte a nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre.
Varga Mihályt Józsa István szocialista képviselő kérdezte arról, fordult, hogy mennyit csalnak a kiemelt adózók. A tárcavezető - a parlamenti honlapon közzétett válaszában - jelezte, hogy a 2010 és 2013 között megállapított 21 milliárd 850 millió forint jogerős adóbírságból 14 milliárd 560 millió forint folyt be a költségvetésbe. Hozzátette, hogy 2010 óta összesen 68 esetben vetődött fel adócsalás bűncselekményének gyanúja.
Varga Mihály írásbeli válaszában kiemelte: Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt alkalmazottja november eleji sajtótájékoztatója és az azóta történt megnyilvánulások "pusztán vádakat, rágalmakat tartalmaznak az adóhatósággal szemben, konkrétumokat nem".
Varga szerint nem lehet kézi irányítás
A NAV ellenőrzései során nem tesz különbséget a gazdálkodók között, az ellenőrzésre az adóhatóság egy manipulálhatatlan informatikai rendszer alapján választja ki az adózót - rögzítette. Közölte, hogy egy közel 23 ezer fős, erős hierarchia szerint, a szolgálati utak mindenkori megtartásával működő szervezetben elképzelhetetlen egy Horváth András szerint leírt "kézi irányítás".
Horváth András a nyilvánosság előtt azt állította, hogy nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A NAV visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen.
Varga Mihály szerint a volt NAV-dolgozó által előadottak jelenleg bizonyíték nélküli vádaskodások, amelyek megalapozottságának vizsgálata az ügyészség hatásköre.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
„Nem volt rá szükségem, hogy ezzel mérgezzem a hétvégémet” – az utca embere a kötcsei beszédekről
7 órája
-
Tovább folytatódik a török politikai tisztogatás
8 órája
-
Óriási bevándorlásellenes tüntetés Londonban
9 órája
-
Putyin árnyékában: egyre több lengyel kap katonai kiképzést
9 órája
-
10 százalék alá vitte a kamatot a Provident, és a KHR sem feltétlenül akadály
10 órája
-
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
10 órája
-
Megadóztatnák a magyarok a gazdagokat – új kutatás érkezett
11 órája
- A magyar légtérbe is berepülhetnek a fából és hungarocellből gyártott orosz drónok
- Egészen váratlan helyen nyitott meg konzulátust Szijjártó Péter
- Meglepő, de még mindig olcsóbb a magyar dízel, mint a román
- Nem jött be a kormány terve? A többség nem hiszi el, hogy Magyar Péterék adót emelnének
- Nagy leállás jön az OTP-nél, itt van melyik napokon
- Nyúljon mélyen a zsebébe, ha erre a településre költözne
- Trump bekeményítene, és erre Orbán Viktoréknak is figyelnie kell
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
Tovább folytatódik a török politikai tisztogatás
Újabb polgármestert tartóztattak le.
Putyin árnyékában: egyre több lengyel kap katonai kiképzést
Rekordot dönthet az önkéntesek száma.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Használt SUV-ok: íme, a magyarok kedvencei
16:54
-
Fogy Trump türelme: levelet írt, és a magyar kormánynak is üzent
16:07
-
Tényleg ennyire fél a magyar lakosság a többkulcsos szja-tól?
14:19
-
Megjárhatják a magyar autósok: razziára készül a rendőrség
12:56
-
Rejtvény az álláshirdetésekben: tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak?
12:03
-
Jonatán a világ legjobb Laser-versenyzői között
09:01
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
-
Trump: a NATO-tagállamoknak fel kell hagyniuk az orosz olaj vásárlásával
17:49
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
2025. szeptember 13. 08:14
-
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
2025. szeptember 13. 14:06
-
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
2025. szeptember 13. 11:25
-
Kiszivárgott: Donald Trump újabb meredek lépésre készülhet
2025. szeptember 13. 11:57
