1p
A fogyasztás zsugorodásával számolnak jövőre a közgazdászok. A keresletet a jövőre várt recesszió mellett a magas áfa is visszafogja. A bérek alakulása ugyanakkor még nyitott kérdés, mert a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról még nem jelent meg a rendelet.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Népszavának azt mondta, hogy az áfa 25-ről 27 százalékra növelése jelentősen visszafogja a fogyasztást. Azt sem tudni, hogy a minimálbéreseken és bérminimumon alkalmazottakon kívül a többi dolgozó bérét tudják-e - és ha igen, milyen mértékben - emelni a munkaadók. A szakértő szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a 2012-ben 4-5 százalékosra becsült inflációt sem.

Vámos György a lapnak azt mondta, hogy a fogyasztói piac számára a végtörlesztő devizahiteles úgy jelenik meg, mint aki megszabadult a törlesztőrészlet fizetésétől, aki pedig az árfolyamgátat választja, az a törlesztési teher egy részétől. Ma még bizonytalan, hogy a százezernél is több család mire fordítja majd a megmaradó jövedelmét.

Az OKSZ főtitkára szerint idén a fogyasztás még nagyjából a tavalyi szinten alakult. A jövő év elején Vámos György a fogyasztás zsugorodására számít, úgy véli, az élelmiszer-fogyasztás valószínűleg nem esik majd érdemben vissza, erre inkább az iparcikkeknél, ruházati termékeknél lehet szerinte számítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG