2p
Ismét nőttek a mezőgazdasági termelői árak, bár kisebb mértékben, mint az év első hónapjában.

2016 februárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedés a növényi termékek árának 7,3 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 5 százalékkal csökkent - közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. 

2016 februárjában 2015 februárjához képest:

  • A gabonafélék ára 2,3 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a kukorica árának 16 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búza ára 14 százalékkal csökkent.
  • A gyümölcsök ára 26, a burgonyáé 58 százalékkal a nőtt.
  • Az élő állatok termelőiárszintje 3,7, az állati termékeké 7,8 százalékkal lett alacsonyabb.
  • A vágósertés felvásárlási ára 2015. szeptember és december között 15 százalékkal csökkent (369-ról 313 forint/kilogrammra), majd ez a csökkenés megállt és emelkedésbe fordult, így az ár 2016 februárjában 322 forint volt kilogrammonként.

2016. január–februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 3,4 százalékkal növekedtek. A növényi termékek ára 8,4 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,0 százalékkal csökkent.

 

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
Agrár Feladják a küzdelmet a magyar kisgazdaságok
Szirmai S. Péter | 2026. január 16. 14:46
A nehéz évek után – a borús kilátások hatására is – látványosan csökken a hazai gazdaságok száma. Héjja Csabát, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzőjét és Bognár Istvánt, az üzletág szenior üzletfejlesztési menedzserét a gyorsuló koncentráció várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Újból erőset szólt az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:05
Újabb merényletet lát az európai gazdák ellen a többség által megszavazott EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásban.
Agrár Befektetők figyelem! Radikális új szabályok a földtörvényben
Szirmai S. Péter | 2026. január 9. 10:31
Felkeltette a befektetők érdeklődését is, hogy a földforgalmi törvény módosításával januártól (egy hónapos aranykalászos tanfolyam után) szinte bárki vásárlóként jelenhet meg a magyar piacon. A szektor krízise miatt azonban egyelőre nem kerül a spekulánsok célkeresztjébe a „magyar föld”.
Agrár Üzent az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 11:44
Facebook-oldalán Nagy István a Magyar Falu Programra hívta fel a figyelmet.
Agrár Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 10:38
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG