2p

Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.

António Costa az Európai Tanács elnöke a péntek hajnalban lezárult tanácsülés után beszámolt arról, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével együtt Brüsszelben egyeztetett európai gazdálkodók képviselőivel. Kiemelte: az unió az európai gazdák oldalán áll, a mezőgazdaság stratégiai jelentőségű ágazat, az élelmiszerbiztonság védelme pedig alapvető uniós cél. Véleménye szerint az Európai Bizottság javaslatai jó kiindulópontot jelentenek a tárgyalásokhoz, és egy új valósághoz igazodó új keretrendszer kialakítására van szükség.

Ursula von der Leyen pedig tájékoztatott arról is, hogy az uniós vezetők a geogazdasági kérdésekről, köztük a Mercosur-kereskedelmi megállapodásról is tárgyaltak. Elmondása szerint áttörés született annak érdekében, hogy 2026 januárjában sikeresen lezárják a megállapodást, ugyanakkor néhány kérdés rendezése érdekében a felek enyhén elhalasztják az aláírást.

Von der Leyen hangsúlyozta: a Mercosur-megállapodás gazdasági, diplomáciai és geopolitikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű Európa számára, új kereskedelmi és gazdasági lehetőségeket teremt a tagállamoknak, miközben a beépített ellenőrzési és védelmi mechanizmusok biztosítják az európai gazdák és fogyasztók érdekeinek védelmét.

A megállapodás elfogadása hosszú évek óta húzódik, és az e heti tanácsülés előtt néhány nappal még biztosnak látszott, hogy ezúttal sikerül megszavazni, ám az utolsó pillanatban többek között Franciaország és Olaszország is újabb kifogásokat fogalmazott meg, ezért le kellett venni a napirendről a szavazást.

A Reuters beszámolója szerint Lula da Silva brazil elnök arra figyelmeztetett, hogy amennyiben decemberben nem születik meg a megállapodás, Brazília addig nem is fogja aláírni azt, amíg ő az elnök.

„Ha most nem csináljuk meg, Brazília nem írja alá a megállapodást, amíg én vagyok az elnök. Ha nemet mondanak, mostantól kemények leszünk velük szemben. Mindent megadtunk, amit diplomáciailag egyáltalán lehetséges megadni”

- fogalmazott egy kormányülésen a brazil elnök.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG