3p
Május 1-jén lejár a külföldiek termőföld vásárlási moratóriuma, és ezzel együtt szigorú szabályok lépnek életbe. Sokan vesznek földet, az árak meg sem közelítik az uniós átlagot.

Nem egészen két hónap múlva jár le a külföldiek termőföld vásárlási moratóriuma Magyarországon, és hatályba lépnek ezzel összefüggésben az új földforgalmi törvény tulajdonszerzési szabályai. A legfontosabb rendelkezések közé tartozik, hogy május 1-je után 1 hektárnál nagyobb termőföldet csak azok vásárolhatnak, akiknek mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező-, vagy erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai. Szintén befolyásolja a piaci viszonyokat, hogy a határidő lejárta után a termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti. Ezt követi a sorban a földet legalább három éve használó szomszéd, vagy helyben lakó földműves, és a helyben lakót követően az, akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja olyan településen van, amely a vételi ügyletnek helyet adó település határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik.

Az újonnan életbe lépő korlátozások miatt sokan előrehozták vásárlásaikat, erős keresleti piac alakult ki a termőföld adás-vétel területén. Ezt igazolja, hogy a regionális termőföldárak hiába emelkedtek 20-30 százalékkal az elmúlt három évben, a termőföld-vásárlási ügyletek száma folyamatosan szaporodott. „A pénzintézetünk által kínált birtokfejlesztési hitelkonstrukciót igénybe vevő ügyfelek száma az elmúlt két év során 20 százalékkal nőtt. Eközben az átlagos hitelösszeg mintegy 25 százalékkal emelkedett” – emelte ki a tapasztalatokat banki oldalról Szabó István igazgató.

Ezzel szemben a pénzintézet szakemberei szerint mindazoknak, akik eleget tudnak tenni az új földforgalmi törvény tulajdonszerzési rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra ütemezni vásárlásaikat. „A magyarországi termőföldárak az elmúlt időszak dinamikus emelkedése ellenére még mindig jelentősen elmaradnak az európai uniós átlagtól. A potenciális vásárlói kör leszűkülése következtében pedig a piaci árdinamika várhatóan mérséklődni fog. Ezt a termőföldárak stabilizálódásában lehet majd tetten érni” – hangsúlyozta az OTP Bank Agrár Ügyfélkapcsolati Főosztályának vezetője.

Finanszírozási oldalon új lehetőséget jelent, hogy az MNB Növekedési Hitelprogramja (NHP) második szakaszában január 1-je óta az őstermelők és családi gazdálkodók termőföld vásárlására is igényelhetnek hitelt. Az NHP 2 kedvezményes hitelkonstrukciói idén egész évben nyitva állnak a vállalkozások előtt. A program részeként a közvetítő pénzintézetek által kínált 2,5 százalékos hitelkamat pedig a piacinál kedvezőbb feltételeket biztosít a földvásárlást fontolgató őstermelők és családi gazdálkodók számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG