5p
Egyre többen élünk a Földön, egyre több élelmiszerre lesz szükség. A mezőgazdaságunk adott hozzá, de nagyon sok elmaradásunk van, amit le kell dolgozni. Ehhez azonban pénz kell, sok-sok pénz. Csakhogy a fiatalok nem nagyon kapnak, ráadásul átalakulás előtt állnak a takarékszövetkezetek is, amitől sokan sokat várnak.

Nagyjából ezermilliárd forint a finanszírozási igénye a mezőgazdaságnak évente – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, Feldmann Zsolt. Az ezermilliárdból nagyjából 400 milliárdot finanszíroz a hazai bankrendszer. A szaktárca az Agrár Széchenyi Kártyával is próbál segíteni, amely 2011-ben indult el. Az eddigi adatok szerint indulás óta 5 milliárd forintos hitelkeretet nyitottak, ez átlagosan hatmillió forintot jelent gazdálkodónként.

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány összesítése szerint tavaly több mint 110 milliárd forintnyi kezességgel biztosított hitelállományt helyeztek ki. A kezességgel biztosított szerződések átlagos összege 20 millió forintot tett ki, ami az előző évhez képest például csökkenést mutat. Többnyire forgótőke finanszírozását szolgálták.

Divatos lett az agráriumot finanszírozni

Bakó Dániel Forrás: mnvh.eu

Valóban nagy szükség van a hitelekre az agráriumban – mondta a Privátbankárnak Bakó Dániel, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) Kertészeti és Termelői Szervezeti Tagozat elnökségi tagja, aki emellett finanszírozási kérdésekkel is foglalkozik. Szerinte divat lett az agráriumot finanszírozni, de az áttörés egyelőre elmaradt.

A szakember szerint sokszor azért van szükség a hitelre, mert adott esetben egy év is eltelik, mire a gazdálkodó visszakapja a befektetett pénzt. Egy egyszerű példa: ősszel elvetik a gabonát. Aratni azonban csak ilyenkor, nyár közepén szoktak. Bevétel még mindig nincs, mert ugye a gabonát el is kell adni. Az is nagy kérdés, hogy ez mikor sikerül és mennyiért. Addig viszont tárolni kell valahol, mert a földön nem maradhat. A tárolásnak költsége van, vagyis egy évig csak viszi a pénzt a befektetés, addig pedig meg kell oldani a finanszírozást.

Bakó szerint a termelőknek sokszor nincs elég pénzük, hiszen a növekvő költségeket nem mindig tudják beépíteni az árakba. Ráadásul több ágazat is leépült az elmúlt évtizedekben.

Hiába drága az üvegház, fedezetnek nem jó

Az egyik ilyen ágazat – amely leépült - a kertészet, mondta Bakó Dániel, aki maga is azzal foglalkozik. Fő tevékenységük a paprikatermesztés, de emellett jégsalátájuk is van. A szakember szerint a kertészet elszegényedett, mert az elmúlt évtizedekben nőttek a költségek - nagyjából a 10-szeresére -, miközben az árak a 90-es évek szintjén maradtak. Közben hiába nőtt a technológiai fejlettség, az csak részben kompenzálta a lemaradást, az olló – a költségek és a bevétlek között - folyamatosan nőtt.

Kézenfekvő és szükséges megoldás a hitel. Csakhogy, egy egységnyi pénzhez, 2-3 egységnyi fedezetet kérnek a fiataloktól – mondja Bakó. Sok gazdálkodónak a ház az egyetlen olyan vagyona, amit fedezetnek felkínálhatna, de azt nem szívesen teszik. A növényházat ugyanis nem fogadják el fedezetként, mert a biztosítók szerződnek rá. Hiába jelent nagy értéket, négyzetméterenként akár 30 ezer forintba is kerülhet, elkészül.

A szövetkezetekre számíthattak eddig

Bakóék gazdasága tudott hitelt felvenni, de azt mondja, hogy komoly munka volt benne. Az egyik hitelszövetkezettel vannak kapcsolatban, amely a beruházásoknál tud segíteni Az elmúlt tíz évben már kialakult egy személyes kapcsolat és együttműködés. A szövetkezet folyamatosan figyeli a vállalkozás működést, hiteltörlesztést.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke a Privátbankárnak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy meg kell várni, hogy befejeződjön a takarékszövetkezeti integráció, mert az lesz majd a kulcsa a vidék finanszírozásának. Az elnök szerint ugyanis fontos lesz a megfelelő finanszírozás az ágazatban.

Bakó szerint hiába vannak például a takarékszövetkezetek, vagy a hitelszövetkezetek, amelyek hiteleznek, ha adott esetben nincs elég likvid tőkéjük. Ekkor kerül képbe a bank. Csakhogy ott már sok esetben nincs meg az a személyes kapcsolat, mint például a szövetkezeteknél. Többek között ezért is aggódnak a takarékszövetkezeti rendszer átalakítása miatt. Attól tartanak ugyanis, hogy hiába lesz az évek alatt kialakult kapcsolat, ha a dönteni a központban fognak majd.  

Ha megszűnik a helyi hitelbírálat a takarékszövetkezeteknél, az nagy problémát jelenthet, ráadásul Bakó szerint akár visszaélések is lehetnek.

Jelentős változás előtt az ágazat?

Bakó szerint van olyan ország, ahol az állam bújtatva, de plusztámogatást ad a termelőknek. Ott van például Hollandia. Mivel az országban kevesebb a napfény a szükségesnél, pótmegvilágítást kell alkalmazniuk a termelőknek. Ők azonban nem áramot vesznek, hanem gázt, amit elégetnek és áramot, valamint hőt állítanak elő. Itt jön a képbe a támogatás. A termelők által előállított energia maradékét betáplálják a nagy, központi rendszerbe. És itt a trükk, a gazdáknak ezért az energiáért a piaci árnál 30 százalékkal nagyobb árat fizetnek.

A pénz azonban nemcsak a működés szempontjából fontos, teszi hozzá a szakember. Azért is, mert – becslése szerint 5 éven belül jelentős változások lehetnek világszerte. Ahogy nő a föld népessége, úgy nő az élelmiszer iránti kereslet is. Azt pedig valakinek meg kell termelnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Horrorárakon lehet csak zöldséghez jutni
Szirmai S. Péter | 2025. május 26. 19:28
Ezt okozta a hűvös, kedvezőtlen tavaszi időjárás és a visszaeső termelés. Egy év alatt durván megdrágult a hazai borsó, az újburgonya, a zöldhagyma, de a hazai szamóca is 63 százalékkal többe kerül.
Agrár Kína valamire készül
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:14
Programot indít digitalizált intelligens ellátási láncok kiépítésére.
Agrár Putyin nem lesz boldog – újabb gyomrost vinnének be
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 15:51
Újabb büntetővámot terveznek.
Agrár Borúlátóbbak lettek a magyar cégek és sokan emelnének árat
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 07:55
Vegyes a kép a vállalati szektorban. 
Agrár Megszólalt az európai élelmiszer-vészcsengő
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:23
Óriási veszteséget szenved el minden évben az európai mezőgazdaság jelentős részben a klímaváltozással járó időjárási anomáliák miatt.
Agrár Itt az új ellenfél: megmenekülhet a narancslé
Buksza blog | 2025. május 19. 10:53
Húsz éve gyilkolja le a narancsültetvények termését a citruszöldülésnek nevezett betegség, ami a termesztés közben jelentkező veszteség túlnyomó részéért felelős. 
Agrár Módosít a minisztérium: még jobb feltételekkel juthatnak hitelhez a járványban érintettek
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 12:54
Se kamatot, se kezelési költséget nem kell majd fizetni az Agrár Széchenyi Kártyával elérhető hitel után?
Agrár Karcagon a nagygazda lánya adta a legalacsonyabb árat, mégis ő nyert
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 09:05
Karcagon kizárták a két legjobb ajánlatot tevőt, így a legalacsonyabb bérleti díjjal nyert a nagygazda lánya.
Agrár Jogtalanul vették el a gazdáktól a pénzt – kitört a balhé a Brexit-támogatások miatt
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 17:29
Hibázott a brit kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG