2p

Július első hetében a magos görög, második hetétől pedig más hazai termelésű görögdinnyék is országszerte elérhetők lesznek a Tescóban.

Július első hetében a magos görög, második hetétől pedig a magszegény, sárgahúsú és mini hazai termelésű görögdinnyék is országszerte elérhetők lesznek a Tesco áruházaiban és online felületén.

Az áruházlánc közleményében azt írja: átlagosan 10 kg/fő görögdinnyét fogyasztunk el a szezonban, sőt, ha forró a nyár, ennél is többet. Sárgadinnyéből még mindig kevesebbet (1,5-2 kg) eszünk, de ezt a fajtát is egyre többen szeretik. A hagyományos magos görögdinnye a legnépszerűbb a vásárlók között, de az ideális méretben már megoszlanak a vélemények: a Nemzeti Agrárkamara összesítése szerint ugyanis az óriás dinnyék egyre jobban kiszorulnak, és mind többen keresik a 4-6 kilós, vagy kisebb dinnyéket.

Megérett a dinnye a magyar földeken. Fotó: MTI/Komka Péter
Megérett a dinnye a magyar földeken. Fotó: MTI/Komka Péter

A szezonra a Tesco 4500 tonna hazai dinnyével készül, és július közepétől már csak magyar dinnye lesz az áruházaiban. Elsőként a magos görög, majd a magszegény, mini és a sárgahúsú érkezik a magyar termelőktől a polcokra. Hogy minden igényt kielégítsen, a Tesco a magos, magszegény, piros és sárgahúsú dinnyék mellett bébi dinnyével is készül a szezonra.

A magyar dinnyéből nem csak a hazai vásárlóknak jut: az áruházlánc ugyanis 4500 tonna hazai görögdinnyét exportál cseh és szlovák áruházaiba.

Nemrég az Aldi is azt közölte: július 3-átől kizárólag magyar forrásból származó dinnyét fogad biatorbágyi logisztikai központjában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG