A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,92 pontos csökkenéssel, 19 326,58 ponton nyitott. Ez 0,48 százalékos gyengülés a szerdai záróértékhez képest.
A várakozásoknak megfelelően csökkenő indexekkel indult a kereskedés az európai értékpapír-piacokon is. A frankfurti DAX-30 0,35 százalékkal, a londoni FTSE-100 0,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,54 százalékkal állt szerdai záróértéke alatt a piacnyitás utáni első percekben.
Ben Bernanke Fed-elnök szerdai beszédét követő mérsékelt fellendülés után konszolidációra számítanak a szakértők. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt kifejtette, hogy a Fednek nincs meghatározott menetrendje a kötvényvásárlási program leépítésére, a bank a gazdaság teljesítményétől függően szűkítheti, de akár bővítheti is a programot. Bernanke azt is kiemelte, hogy a jegybank lényeges javulást szeretne látni a munkaerőpiacon, mielőtt visszafogja a kötvényvásárlást, noha nem zárja ki, hogy ez már az idén megkezdődik. A program keretében a Fed jelenleg havi 85 milliárd dollárt pumpál a gazdaságba, hogy alacsonyan tartsa a kamatokat, ösztönözze a hitelezést és a fogyasztást.