2p
Mégsem áll felszámolás alatt az ENEFI (volt E-Star) romániai leánycége, az illetékes bíróság törölte a téves bejegyzést - közölte a közgyűlését ma megtartó társaság a BÉT honlapján

 

Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (korábbi E-Star) mai közgyűlése 13,911 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett 2,91 milliárdos veszteséggel jóvá hagyta a társaság tavalyi beszámolóját, az IFRS szerinti beszámoló 41,1 milliós mérlegfőösszeg mellett 1,62 millió eurós eredményt mutat. A közgyűlés döntése szerint a februári közgyűlésen elfogadott alaptőke leszállítást követően a
társaság saját tulajdonában maradt 4.018.348 darab 10 forintos névértékű ENEFI törzsrészvény csak a társaság dolgozói részvényprogramja keretében kerülhet felhasználásra, ettől eltérő felhasználáshoz közgyűlési felhatalmazás szükséges.
A társaság a közgyűlési határozattal párhuzamosan tette közzé, hogy a romániai leánycég, az E-Star Centrul de Dezvoltare Regionala SRL (E-Star CDR) értesült arról, hogy a román igazságügyi minisztérium hivatalos honlapja szerint a cég csődeljárás alatt áll. Tekintettel arra, hogy a Társaság nem áll csődeljárás alatt haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket a helyzet tisztázása érdekében, s így a Hargita Megyei Törvényszék fenti ügyben hozott végzése alapján törlésre került az E-Star CDR vonatkozásában a csődre vonatkozó hibás bejegyzés. Ugyancsak közreadta a cég, hogy a Szegedi Törvényszék az E-Star ESCO Kft. és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat között folyamatban volt peres eljárást megszüntette.

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG